Luka Groff visszavonul

Luka Groff a szezon végén befejezi profi pályafutását, és hazájában, Szlovéniában a civil szférában helyezkedik el.

Gyöngyösre látogatunk

A Gyöngyös vendégeként lép pályára NB I-es csapatunk szombaton a bajnokság következő fordulójában.

Egyedülálló teljesítmény: három csapatunk is a Final Fourban!

Az elmúlt évhez hasonlóan serdülő és ifjúsági csapatunk is fordulókkal az alapszakasz vége előtt bejutott a Final Fourba, és az idén a százszázalékos U15-ös csapat is ott lesz az országos négyes döntőben. Ezzel jelen állás szerint verjük az összes akadémiát, a nem akadémiai csapatok közül pedig toronymagasan a PLER-Budapest a legeredményesebb klub az idén is.

Kikaptunk a Farkasoktól

A szünetben még vezettünk, de a második félidőben sok technikai hibát vétettünk, és megérdemelt vereséget szenvedtünk a Budai Farkasoktól.