A 28 éves, korábbi magyar válogatott balszélső 2024 szeptemberében igazolt a PLER-be, ahol nagyon gyorsan kulcsemberré nőtte ki magát. Első évében 21 bajnokin 109 gólt lőtt, az idén pedig 21 mérkőzésen 90 gólnál jár.
„Stefan tavalyi játéka nagyban segített, hogy bennmaradjon a csapat, ezért hálásak is vagyunk neki – kezdte Börcsök Csaba sportigazgató. – A nyáron csak egy éves szerződést kért, ennek tükrében kerestük már télen az utódját. Jókedvű srác, aki mindenkit megmosolyogtat, és biztos vagyok benne, ahová tart, ott is gyorsan közönségkedvenc lesz belőle. Sok sikert, Stefan!”
Sunajko így nyilatkozott: „Köszönöm minden csapattársamnak és a klubban dolgozó embernek a szép emlékeket! Külön szeretném megköszönni Lepsényi Sándor edzőnek a türelmét, támogatását és a belém vetett hitét az egész időszak alatt. Sok szerencsét és sikert kívánok a klubnak a jövőben!”
Mi is köszönjük a közös éveket, Stefan!
Sunajko pótlásáról a szakmai stáb természetesen már gondoskodott, csapatunk új balszélsőjét hamarosan bejelentjük.
