Kézilabda NB I, 21. forduló:
OTP Bank-Pick Szeged – PLER-Budapest 35-24 (19-13)
gólszerzőink: Groff 6, Sunajko S. 3, Kavin 3, Holdosi 3, Deák 2, Farkas 2, Pordán 2, Szkokán 2, Malinovic
Ezúttal Kemény Lacus, Várszegi Csongi, Sunajko Filip és Gregor Ocvirk nélkül utaztunk Szegedre, míg kapus poszton Borsos Máté helyére Takács Ákos került be.
Nagyon jól kezdtünk a szegediek ellen, akik annak ellenére, hogy csütörtökön este még BL-meccset játszottak, szinte teljes csapattal álltak ki ellenünk.
A 7. percig, 3-3-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, ezt követően azonban hét perc alatt egy 7-0-t csináltak a hazaiak, ezzel 10-3-ra elhúztak. Nem estünk azonban össze, és a szünetre hatra feljöttünk, 19-13 volt a szegedi előny.
A második játékrészben is a hazaiak domináltak, nagyon sok fiatalnak adott lehetőséget a Lepsényi Sándor, Tamás Ádám edzőpáros, többé-kevésbé élni is tudtak vele. A végén 11 gólos vereséget szenvedtünk, amely egy BL-negyeddöntős otthonában nem számít rossz eredménynek.
Most egy hét szünet következik, és kezdődik a bajnokság hajrája: április 18-án a NEKA-t fogadjuk.
A szegedi sajtótájékozató: