A két együttesnek nagyon hasonlóan alakult eddig a tavaszi szezon, a Csurgó is egy vereséggel kezdett, Egerben kapott ki, utána azonban megverte hazai pályán a Gyöngyöst és a Győrt is, így 15 ponttal a tabella hetedik helyén áll.
A PLER-Budapest egy utolsó másodperces góllal kapott csak ki Balatonfüreden az első tavaszi fordulóban, majd otthon megverte a Budakalászt, ezt követően pedig Egerben is nyerni tudott, ezzel 13 ponttal a tabella nyolcadik helyét foglalja el. Ez azt jelenti, hogy csupán egy hely és két pont, tehát egy győzelem választja el a két csapatot, ezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy egy rangadóra van kilátás pénteken. Jól ráérzett erre az M4 Sport is, ugyanis már hetekkel ezelőtt jelezték, hogy élőben fogják közvetíteni a mérkőzést – ez lesz a PLER-Budapest történetének első tévés meccse a BUD Arénából.
A két csapat őszi mérkőzése hatalmas csatát hozott, a szünetben még öt góllal vezetett a Csurgó, a második játékrészben azonban felálltunk, és döntetlenre mentettük a meccset (27-27). Ráadásul tavaly a két együttes BUD Arénában rendezett találkozóján végig vezetve, magabiztosan nyertünk. Igaz, az a meccs számunkra sokkal fontosabb volt, hiszen a zárófordulóban ott dőlt el, hogy maradunk-e az NB I-ben, akkor a játék képe alapján nem volt kérdés a győztes kiléte.
Most egy teljesen más bajnokira van kilátás, de a fentiek alapján igenis közel egy súlycsoportban vagyunk a rutinos légiósokkal és rendkívül nagy NB I-es tapasztalattal rendelkező Csurgóval, így a két pont itthon tartásáért lépünk pályára.
Férfi kézilabda NB I, 17. forduló:
PLER-Budapest – Csurgói KK
Péntek, 17:00, BUD Aréna
TV: M4 Sport
Jegyárak:
2.500 Ft – normál felnőtt
2.000 Ft – BP18 alkalmazással
1.500 Ft – diák, nyugdíjas
A jegypénztárak 15 órakor nyitnak – a korai kezdés miatt kérünk mindenkit, hogy aki tud, minél előbb érkezzen, hogy ne alakuljanak ki sorok, és ne maradjon le senki a kezdésről!