Hosszú felkészülésen van túl Lepsényi Sándor vezetésével együttesünk, amelynek magja megmaradt a tavalyi szezonhoz képest, de több poszton is tudtunk erősíteni. A kapuban Bősz Dani komoly rutint hozott Kránitz Zoli és Borsos Máté mellé, akárcsak hármas védőként Jakub Mikita. Nagy erősítés lehet irányító poszton Milan Vuksic, valamint a jobb oldalon a két visszatérő: Mitar Markez és Tóth Ádám. Az új igazolások közül Jakub Mikita és Tóth Ádám sem léphet pályára Szegeden sérülés miatt.
Ami a sorsolást illeti, az első három fordulóban találkozunk a Szegeddel és a Veszprémmel is, beállónk, Kemény Lacus a mérkőzés előtti nyilatkozatában elárulta, hogy örül annak, hogy az első összecsapáson máris egy világklasszis csapat ellen gyakorolhatjuk a felkészülés során tanultakat, és úgy gondolja, hogy az idén stabilabb csapat tudunk lenni a tavalyihoz képest.
Férfi kézilabda NB I, 1. forduló:
OTP Bank-PICK Szeged – PLER-Budapest
Pick Aréna, Szeged
Szombat, 18.00