Már az NB I-es szezon előtt, a sorsolás után tudtuk, hogy nem feltétlenül a szeptember lesz az a hónap, amikor a legtöbb pontot fogjuk szerezni, hiszen a tavalyi bajnokság első öt helyezettjéből hárommal is összesorsoltak bennünket az első három fordulóban. A Szegeden és Veszprémben elszenvedett vereség mellett sajnos nem sikerült borítani a papírformát a Balatonfüred ellen sem, így jelenleg egyedüli pont nélküli csapatként az utolsó helyen állunk a tabellán. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy temetni kellene akár az őszi szezont, de még a szeptemberi hónapot sem, hiszen pénteken elkezdhetjük a pontok gyűjtögetését.
A három mérkőzéséből kettőt megnyerő Komló látogat hozzánk, ám a vendégeknek jóval kedvezőbb a sorsolása, hiszen játszottak már a NEKA-val és a Budakalásszal, előbbit megverték, utóbbitól kikaptak, a múlt héten azonban meglepetésgyőzelmet arattak a Ferencváros felett (a félidei hatgólos hátrányból felállva sikerült otthon megverni a tavalyi bronzérmest). Nem kérdés, hogy jóval nagyobb önbizalommal vágnak neki a komlóiak a pénteki rangadónak, ám nekünk csak most jönnek azok a mérkőzések, ahol reális esélyünk van pontokat szerezni.
Tavaly idegenben kikaptunk a Komlótól, és hazai pályán is csak döntetlent játszottunk velük, az idén ezzel nem lennénk megelégedve, egyértelműen a győzelem a cél. Kapusunk, Kránitz Zoli szerint fel is készültünk becsülettel az ellenfélből, és ha mindenki elvégzi a dolgát a csapatban, akkor nem lehet kérdés, hogy itthon tartjuk a kettő pontot. Kapusunk teljes nyilatkozata itt meghallgatható:
Férfi kézilabda NB I, 4. forduló:
PLER-Budapest – Carbonex-Komló – élő közvetítés ezen a linken
BUD Aréna, péntek, 18.00
Jegyárak:
Normál felnőtt jegy – 2.500 Ft
Kedvezményes felnőtt jegy BP18 alkalmazással – 2.000 Ft
Diák és nyugdíjas jegy – 1.500 Ft
Lesz még egy nagy rangadó a hétvégén a BUD Arénában: U21-es csapatunk az NB I/B-ben az FTC Kézilabda Akadémiát fogadja. Mindkét csapat fiatalokból áll, és mindkét együttes egy győzelem mellett két vereséget szenvedett el. Az eredmény megjósolhatatlan, de Császár Ferenc vezetőedző azért bizakodó. „Szerencsére minden játékosomra számíthatok, ennek nagyon örülök. Nehéz meccs lesz, két azonos képességű csapat csap össze, és remélem, hogy mi jövünk ki belőle győztesen. Óriási dolog lenne, ha négy forduló után már négy pontunk lenne. Ezért fogunk pályára lépni szombaton!”

Férfi kézilabda NB I/B, 4. forduló:
PLER-Budapest U21 – FTC Kézilabda Akadémia U21
BUD Aréna, szombat, 17.00
Jegyárak:
Normál felnőtt jegy – 1.500 Ft
Diák és nyugdíjas jegy – 500 Ft