K&H Férfi Liga, 5. forduló:
PLER-Budapest – Ferencvárosi TC 30-32 (11-13)
gólszerzőink: Tóth 9, Fekete 6, Albek 5, Mikita 3, Kemény 2, Kavin 2, Markez 2, Hegedüs
Gregor Ocvirk sérülten került a keretbe, abban bíztunk, hogy nem kell pályára lépnie, de ez a terv gyorsan megváltozott, negyed óra után 6-3-ra vezetett a Fradi, időt kértünk, és áttértünk a 7:6 elleni játékra.
A lelkesen játszó zöld-fehérek így is tartani tudták előnyüket, Bősz Dani a kapunkban remekül védett, de a vendégeknél a fiatal Balogh Ádám még jobban elkapta a fonalat, így a szünetben kettővel (11-13) Lékai Mátééknál volt az előny.

A második játékrészben már nem tudott Ocvirk a pályára lépni, támadásban voltak, akik próbálták a vállukra venni a csapatot, főleg Tóth, Fekete, Albek és Mikita volt eredményes, de sok helyzetet ki is hagytunk. Ezzel együtt három perccel a vége előtt kiegyenlítettünk (29-29), úgy tűnt, hogy fordulhat a kocka, de a hajrá a Fradié volt, így a zöld-fehérek megérdemelten vitték el a két pontot a közel telt házas BUD Arénából.
Mióta visszajutottunk az NB I-be, zsinórban negyedszer kaptunk ki a Fraditól hazai pályán.
Másfél hét múlva szerdán az Egert fogadjuk.
A mérkőzést követő sajtótájékoztató: