Keresés

Megszakadt a remek sorozatunk

Nem sikerült borítanunk a papírformát a jobb erőkből álló, tavalyi bronzérmes Ferencváros ellen, így megszakadt a hat mérkőzés óta tartó veretlenségünk.
Nem sikerült borítanunk a papírformát a jobb erőkből álló, tavalyi bronzérmes Ferencváros ellen, így megszakadt a hat mérkőzés óta tartó veretlenségünk.

Férfi K&H Liga, 8. forduló:
PLER-Budapest – Ferencváros 31-33 (15-17)
gólszerzők:
Ocvirk 10, Sunajko 5, Markez 4, Vuksic 3, Kemény 3, Fekete 2, Szkokán2, Várszegi, Mikita

Gyakorlatilag telt ház fogadta a csapatokat, ebben a hangulatban pedig nagyszerűen kezdtük a mérkőzést. Mitar Markez és Gregor Ocvirk vezérletével sikerült három góllal elhúznunk (8-5), ám ezt követően nagyon könnyen lőtték a gólokat a vendégek. Amíg mi hosszú támadásokat vezettünk, addig ők nagyon gyorsan eredményesek tudtak lenni rendezetlen védelem ellen. Egy 6-2-es szériával átvette a vezetést a Fradi, és bár a nagyszerűen beszálló Várszegi Csongi bátor játékával tudtunk egyenlíteni, de a szünetben így is kettő volt a ferencvárosi előny. (15-17)

A második játékrészben még tíz percig jól tartottuk magunkat, ám 21-23 után egy 5-2-es sorozattal öt góllal ellépett a Ferencváros, és innentől már jól menedzselte a meccset. Próbálkoztunk többfajta variációval, az utolsó öt percet ugyan 5-1-re megnyertük, de későn jött a hajrá, és a Fradi megérdemelten vitte el a két pontot, mi pedig elveszítettük hat mérkőzés óta tartó veretlenségünket.

Nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy megtöltötték a BUD Arénát, és az utolsó percig űzték-hajtották a csapatot!

A bajnokit követő sajtótájékoztató:

Következő mérkőzésünket jövő szombaton, Csurgón játsszuk.