K&H Férfi Liga, 19. forduló:
LIQUI MOLY NEKA – PLER-Budapest 29-24 (14-12)
gólszerzőink: Ocvirk 7, Markez 4, Kemény 3, Tóth 3, Vuksic 2, Kavin 2, Sunajko 2, Bognár
A csütörtöki edzésen orrcsonttörést szenvedett Szkokán Szabolcs, pénteken meg is műtötték jobbszélsőnket, aki így néhány hétre kidőlt. Nélküle utaztunk Balatonboglárra a NEKA-hoz, amely a tavasszal a négy hazai bajnokijából csupán egyet veszített el.
Nem kezdtük rosszul a meccset, 7-5-re vezettünk is, főleg a remekül védő Kránitz Zolinak köszönhetően. Egy 5-1-es sorozattal azonban a NEKA fordítani tudott, és innentől végig vezetett. A szünetben 14-12 volt az eredmény.

A második játékrészben sikerült egyre feljönnünk, de ezt követően az ihletett formában védő Podoba János eszén nem igazán tudtunk túljárni. A ziccereket kidolgoztuk, de ki is hagytuk őket. A hazaiak fokozatosan léptek el, és végül megérdemelt győzelmet arattak.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen sokan elkísérték a csapatot Balatonboglárra!