Keresés

Megismételni az őszi bravúrt!

Pénteken az ETO University HT lép pályára a BUD Arénában, ahol szeretnénk megismételni az őszi bravúrt, amikor nyerni tudtunk Győrben.
Pénteken az ETO University HT lép pályára a BUD Arénában, ahol szeretnénk megismételni az őszi bravúrt, amikor nyerni tudtunk Győrben.

NB I-es csapatunk jó formában kezdte a 2026-os évet, viszont mivel topcsapatok voltak az ellenfelek, ez a jó forma is kevés volt a pontszerzéshez. A múlt héten, Komlón aratott győzelem azonban azt jelentette, hogy sikerült ismét a középmezőnybe visszalépni a tabellán.

A győriek azóta, hogy feljutottak az NB I-be, jelentős erősítéseket tudtak végrehajtani, és a bivalyerős keretük ellenére, a tabellára nézve azt láthatjuk, hogy csupán két ponttal szereztek eddig többet, mint mi. Ez azt jelenti, hogy egy esetleges újabb győzelemmel pontszámban beérnénk a több klasszis játékost is a keretében tudó zöld-fehéreket.

Erre minden esélyünk meg is van, hiszen a győriek a tavasszal még nem kapták el a legjobb formájukat: Csurgón vereséget szenvedtek, majd döntetlent játszottak a NEKA és a Budakalász otthonában is, legutóbb pedig hazai pályán kaptak ki a Ferencvárostól.

K&H Liga, 18. forduló:
PLER-Budapest – ETO University HT
BUD Aréna, péntek, 18.00

Jegyek:
2.500 Ft – felnőtt normál
2.000 Ft – felnőtt BP18 alkalmazással
1.500 Ft – diák, nyugdíjas

Előzetes jegyvásárlás csütörtökön, 16 és 19 óra között a BUD Arénában. A mérkőzés napján 16 órakor nyitnak a pénztárak. Fizetés csak készpénzben lehetséges!

Másnap, szombaton az NB I/B-ben újabb kulcsfontosságú mérkőzés vár fiataljainkra. Császár Ferenc U21-es csapata az OTP-Bank Pick Szegedet látja vendégül. A listavezető Veszprém Handball Academy ellen aratrott hazai pályás bravúrgyőzelem után a srácok a múlt héten simán kikaptak az FTC Kézilabda Akadémia otthonában, így a bennmaradásért folyó harcban minden egyes pontnak döntős jelentősége lesz. Nekünk 14 pontunk van, a Szegednek 23, de a tabellán látható különbséget el lehet tüntetni egy olyan mentalitással, amilyet a Veszprém ellen mutattak fiataljaink.

NB I/B, 20. forduló:
PLER-Budapest U21 – OTP-Bank Pick Szeged U21
BUD Aréna, szombat, 17.00