Az első fordulóban szeptember 4-én, pénteken a Szigetszentmiklóst fogadjuk, majd egy héttel később, szombaton Csurgóra látogatunk, szeptember 18-án, ugyancsak pénteken pedig a NEKA látogat a BUD Arénába.
Lesznek mérkőzéseink, amiket szerdára kellett tenni az Európa Kupa-szereplés miatt, annak fényében még változhat a program, hogy meddig sikerül eljutnunk a harmadik számú európai kupában.
A teljes menetrendet ide kattintva tudjátok megnézni.
Ha bármilyen változás történik a programban, akkor természetesen honlapunkon és közösségi média felületeinken is értesítjük szurkolóinkat.
Most pénteken újabb felkészülési meccs vár ránk, 17 órától a Szigetszentmiklóst fogadjuk. Egyúttal bérletvásárlás is lesz a mérkőzés ideje alatt – részleteket a bérletekről ide kattintva olvashattok.