A kétszeres magyar bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmes, az Európa-ligában is több szezont lehúzó Kemény László hét és fél éven át volt a Balatonfüred csapatkapitánya. A 31 éves, kiválóan védekező beálló több mint 250 NB I-es mérkőzést játszott, ezeken közel 500 gólt lőtt. Egy évet lehúzott a PLER-ben is kölcsönben 2014 és 2015 között, 31 tétmeccsen 58 gólt szerzett akkor.
„Nagyszerű időszak volt, a bennmaradásért harcoltunk, és sikerült is kivívnunk – emlékezett vissza Kemény László. – Ami a mostani átigazolást illeti, nagyon szimpatikus volt, hogy amikor a PLER megtudta, hogy szeretnék váltani, akkor egyből megkeresett. Több NB I-es klubtól is volt ajánlatom, de egyrészt szerettem volna Budapest felé venni az irányt, másrészt volt csapattársaimmal, Farkas Tomival és Vízler Mátéval is beszéltem, megkérdeztem a véleményüket, és miután letettem a telefont, nem is volt kérdés, hogy ide szeretnék jönni. De nemcsak ők, hanem mások is csak jókat mondtak a klubról. Nagyon tetszik ez a projekt, láttam ellenfélként is, hogy egy nagyszerű közegről van szó, tudtam, hogy mindenki nagyon jól érzi itt magát, nekem pedig erre a környezetváltásra volt most szükségem. A PLER szurkolótábora is csodálatos, nagyon várom már, hogy pályára léphessek előttük.”
Börcsök Csaba szakosztályvezető is várja már, hogy Kemény László csatlakozzon a csapathoz. „Egy nagyon pozitív személyiség, nem véletlenül lesz valaki éveken át egy – a sokszor bronzéremért küzdő – együttes csapatkapitánya. Szeret fiatalokkal dolgozni, ami számomra nagyon fontos. Már az első perctől kezdve, hogy találkoztam vele, az az érzésem volt, hogy ő lesz a PLER egyik motorja, és a segítségével tovább tudunk fejlődni. Biztos vagyok benne, hogy mind az öltözőben, mind a pályán nagyon sokat erősödtünk az ő érkezésével.”
Kemény László – aki a két csapat egymás elleni, tavaszi bajnokiján a mezőny egyik legjobbja volt, és 6/6-os mutatóval zárta a meccset – két évre kötelezte el magát klubunkhoz. Pordán Bálint után ő a második nyári igazolásunk.