Várszegi Csongi a PLER-ben nevelkedett, ifjúsági bajnokságot nyert a csapattal, a 2022/23-as NB I/B-s szezonban pedig 40 góllal járult hozzá ahhoz, hogy a klub visszajutott az NB I-be. Azóta 63 meccsen pályára lépett az első osztályban is, ezeken 93 gólt lőtt, viszont a több játéklehetőség és a fejlődése érdekében egy évre kölcsönben Dabason fog szerepelni.
„Köszönöm az eddigi lehetőségeket, valamint a támogatást a szurkolók részéről! Várom az új kihívásokat jövőre” – nyilatkozta Várszegi.

Stramszky Marci tavaly ifjúsági bajnoki címet nyert a PLER-rel, az idén pedig bronzérmes lett az U20-as csapattal, míg az NB I/B-ben való bennmaradásból 106 góllal vette ki a részét. A fiatal irányító a PLER NB I-es csapatába még nem férne be, Dabason azonban több játéklehetőséget kaphat, így egy évre kölcsönbe Tomori Győző együtteséhez igazol.
„Bevallom, kicsit váratlanul ért, amikor megtudtam, hogy megkeresett a Dabas, de nagyon örültem neki. Ráadásul nagyon jókor, pont a sérülésem alatt jött a megkeresés, és ez egy nagy löketett adott nekem. Egész életemben ezért dolgoztam, hogy eljussak az NB I-be – egy álmom vált valóra. Nagyon várom már, hogy a felnőt első osztályban játszhassak, célom pedig, hogy még többet fejlődhessek és tapasztalatot szerezzek!” – nyilatkozta Stramszky Marci.

Börcsök Csaba sportigazgató tárt karokkal várja vissza mindkét fiatalunkat.
„Csongi gyerekkora óta itt van nálunk a PLER-ben, és sokak kedvence, köztük nekem is. Rengeteget fejlődött, és még a junior válogatottba is behívták. Sajnos ott egy komolyabb vállsérülést szedett össze, aminek a rehabilitációja rányomta a bélyegét a szezonban való szereplésére. Az idény közben megkeresett a Dabas, hogy szükségük lenne a Csongira, sok játékidőt töltene a pályán, amivel mindenki jól járna. Közösen döntöttünk arról, hogy egy évre kölcsön adjuk Dabasra. Stramszky Marci nagyon jó teljesítményt nyújtott első NB I/B-s évében és az U20-as bajnokságban is, amire felfigyeltek többen is. Marcit szintén az NB I-be visszajutott Dabas kérte tőlünk kölcsön, ahol több poszton is számítanak rá. Nem örökre veszünk búcsút a fiúktól, kölcsönük lejártával várjuk őket haza, bízva abban, hogy mind a ketten remek formában érkeznek vissza!”