Férfi kézilabda NB I, 5. forduló:
Dabas – PLER-Budapest 25-25 (10-11)
Dabas, OBO Aréna
gólszerzőink: Sunajko 8, Javor 5, Tóth 4, Fodor 2, Zobec 2, Strelnikov 2, Simotics 2
Abban a reményben utaztunk Dabasra, hogy egy bravúrgyőzelmet aratva megszerezzük első pontjainkat – ehhez képest nem így indult a mérkőzés, hiszen 4-1-re elhúztak a hazaiak. Volt azonban tartása csapatunknak, és Maxim Strelnikov bombáival, valamint a gyors három gólt szerző Tóth Ádám vezérletével nemcsak, hogy egyenlítettünk, de meg is fordítottuk a meccset egy 4-0-s szériával. (4-5)
Bár támadásban sokat hibáztunk, de a védekezésünk nagyon jól működött, és sok hibára késztettük a jóval rutinosabb hazaiakat is. Ennek köszönhetően három góllal sikerült elmennünk (6-9), innen egyenlített a Dabas, de a szünetben így is 11-10-re mi vezettünk. A 11 dobott gól nagyon kevés, de a 10 kapottra büszkék lehettünk.
A második játékrész még nagyobb küzdelmet hozott, hatalmas harc folyt a pályán, és egyre-másra állították ki a játékvezetők a játékosokat. Bár mi jóval többször kerültünk emberhátrányba, Sunajkóék nem sajnálták magukat, keményen belementek minden ütközésbe, és ennek köszönhetően végig pariban maradtunk.
Tíz perccel a vége előtt, 19-19-nél átvette a Dabas a vezetést, de nem adtuk fel, és fordítani tudtunk – többek között a nyolc gólig jutó Sunajkónak és a kiválóan dolgozó védőfal mögött nagyon fontos védéseket bemutató Kránitz Zoltánnak is köszönhetően. Az utolsó másfél percre ismét emberhátrányba kerültünk, 25-25-nél támadhattunk a győzelemért is, de végül egy ponttal, egy nagyon fontos ponttal távoztunk Dabasról.
Horváth Attila, a PLER vezetőedzője: „Nagy kő esett le a szívemről, mert megszereztük az első pontunkat az NB I-ben. Egy nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzés volt, ahogy vártuk. Amit megbeszéltünk, nagyjából meg tudtuk csinálni, bár támadásban sok hibát vétettünk. Ezeket ki kell javítanunk, de nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Köszönjük, hogy ilyen sok szurkoló ellátogatott velünk Dabasra”
Tomori Győző, a Dabas vezetőedzője: „Gratulálok a PLER-nek, nagyon felkészülten érkeztek ide Dabasra! Gratulálok nekik azért is, amiért olyan győzni akarással mentek bele a mérkőzésbe, amit én is elvártam volna a csapatomtól. Szerintem mi nyertünk egy pontot, a PLER pedig veszített egyet, mert akkora különbség volt a két csapat akarata között, hogy jobban megérdemelték volna a vendégek a győzelmet.”
Jövő pénteken, 18 órakor a NEKA csapatát fogadjuk a BUD Arénában.