A veszprémi látogatásunk után – ahol a második félidő közepéig döntetlenre álltunk a világsztárok ellen – most a másik klasszis magyar csapatot, a Szegedet fogadjuk. A vendégeknek becsúszott a bajnokságban egy vereség, amikor meglepetésre kikaptak Csurgón, a többi mérkőzésüket megnyerték az NB I-ben. A csurgói vereség előtt Dániában játszott BL-meccset a Szeged, ott egy vereség után egy hosszú hazaút várt rá, majd buszozott Csurgóra, és látható volt a játékosokon a fásultság. A héten is pályára léptek a szegediek a Bajnokok Ligájában, de hazai pályán játszottak, és nagy győzelmet arattak a Kielce felett, ezzel a harmadik helyen állnak a csoportban, így várhatóan feldobódva jönnek majd hozzánk – nem érdemes tehát párhuzamot vonni a dániai BL-vereséggel.
Persze mi is felszabadultan kézilabdázhatunk, semmi okunk nincs a görcsös játékra, a bajnokságban jól szerepelünk, várhatóan telt ház lesz a mérkőzésen, így remélhetőleg egy jó meccset és szép kézilabdát láthatnak a kilátogató szurkolók. Nagyon fontos, hogy a jegyek jó része elkelt elővételben, így aki szeretne mindenképp bejutni a mérkőzésre, érkezzen időben, különben nem tudjuk garantálni, hogy lesz még belépő a kezdés előtt! A pénztár 16 órakor nyit a BUD Arénában, ne hagyjátok az utolsó pillanatra a jegyvásárlást!
Ami a keretünket illeti, a sérült Fodor Martin mellett nem játszik védelmünk két oszlopos tagja, Dénes Jani és Pordán Bálint sem, akik pihennek. Főleg a fiatalok kapnak több lehetőséget, így a múlt héten az NB I-ben egyaránt góllal debütáló Deák Milán és Győri Szabi is készülhet a szegedi sztárok ellen is. Visszatér viszont a csapatba Kránitz Zoli, Kemény Lacus és Sunajko Stefan, akik nem utaztak Veszprémbe, kapuban ezúttal Rok Zaponsek maradtak ki, ismét Borsos Máté bizonyíthat.
Hogy mit vár a mérkőzéstől Luka Groff, aki a Veszprémnek négy gólt lőtt, ide kattintva meg lehet hallgatni.
Férfi kézilabda NB I, 8. forduló:
PLER-Budapest – OTP Bank-Pick Szeged
BUD Aréna, szombat, 18:00
Jegyárak:
Normál felnőtt – 3.500 Ft
BP18 alkalmazással – 3.000 Ft
Diák, nyugdíjas – 2.500 Ft
A mérkőzést élőben közvetítjük, Facebook-oldalunkon megosztjuk a linket a kezdés előtt.