Keresés

Haris: Hatalmas volt az akaraterőnk

A magyar kéziválogatott és a PLER-Budapest kapusedzője, Porobic Haris szerint a tét rányomta a bélyegét az Ausztria elleni mérkőzés első félidejére.
A magyar kéziválogatott és a PLER-Budapest kapusedzője, Porobic Haris szerint a tét rányomta a bélyegét az Ausztria elleni mérkőzés első félidejére.

A világbajnokság középdöntőjének második fordulójában Ausztria ellen a második játékrészben fordítva sikerült nyerni, és ezáltal egy képésre kerültünk a negyeddöntőtől. Porobic Harist kértük egy rövid értékelésre.

„Előre számoltunk azzal, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk. Egyrészt maga a tét miatt, másrészt azért, amilyen erőt az osztrák csapat képvisel – ez rá is nyomta a bélyeget az első félidei játékunkra. Nagyon sok hibával, bizonytalanul kezdtünk, a második félidőben innen jöttünk fel hatalmas akaraterővel.”

A következő ellenfél Katar lesz, amely nulla ponttal áll a középdöntőben, és már biztosan kiesett – Porobic Haris szerint azonban nehéz csata vár ránk. „Az, hogy kétnaponta pályára kell lépnünk, meghatározza, hogy egy-egy lejátszott meccsel csak nagyon keveset tudunk foglalkozni, hiszen mindig a következő mérkőzés a legfontosabb – ez most a Katar elleni csata. Tudjuk Katarról, hogy megizzasztja az ellenfeleit, köszönhetően többek között annak, hogy Vujovic személyében egy nagyon tapasztalt edzővel rendelkezik. A pénteki nap arról szól, hogy minden szempontból felkészüljünk a szombati csatára.”

A Katar elleni mérkőzést szombaton, 18.00-kor rendezik Varasdon.

(fotó: MKSZ)