A Laurencz Szabolcs és Kovács Misi bácsi által vezetett együttes már az év elején is úgy indult neki a bajnokságnak, hogy nem a tabellán elfoglalt helyezés lesz a fontos, hanem az, hogy minél többet fejlődjenek a játékosok. A zárófordulóban a Győr felett aratott sikerrel a hetedik helyen végeztünk a rendkívül erős mezőnyben, de a vezetőedző nem ezt tartja a legnagyobb eredménynek.
„Ilyenkor mindig kell az új játékosoknak egy fél év, mire felveszik a tempót, megértik azt, amit szeretnénk velük játszatni, ezért a szezon elején még nem jönnek úgy az eredmények – kezdte Laurencz Szabolcs. – Ez most is így volt, és szerencsére az idény közben rengeteget fejlődtek a játékosok, az év végére kimondottan nézhető, élvezetes kézilabdát játszottunk, és a fiatalok megértették a kézilabda lényegét.”

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szezon második felében a jóval erőteljesebb és papíron jobb játékoskerettel rendelkező szegedi és veszprémi akadémiát is sikerült legyőzni. „Valójában az idény második részében már mindenki ellen győzelmi esélyekkel léptünk pályára, olyan erős csapat lettünk, amely tényleg képes volt bárkit megverni, és erre nagyon büszke vagyok” – tette hozzá a vezetőedző.
Laurencz Szabolcs szerint a közösen, Kovács Misi bácsival elvégzett munka gyümölcse volt az is, hogy Furka Máté, Alabér Levente és Juhász Máté a magyar serdülő B, míg Burcsi Tamás és Ágoston András a serdülő A válogatottban is bemutatkozhatott.

„A szezonzáró mérkőzés is egy rendkívül jó visszajelzés volt számunkra, ugyanis az év legjobb védekezését mutattuk be. Egyúttal szeretném megköszönni a vezetőségnek azt, hogy egész évben éreztük, hogy teljes mellszélességgel mögöttünk állnak, bármire szükségünk volt, mindent előteremtettek nekünk. Ami a stábot illeti, jövőre is ugyanilyen felállással vágunk neki a szezonnak” – mondta Laurencz Szabolcs, aki kitért arra is, hogy az idei bajnokságban a fiatalabb csapatok közé tartoztak, jövőre csupán néhány játékos öregszik ki a korcsportból. Az együttes nagy részének tehát nem kell ismét a nulláról kezdenie, így az eredményt tekintve vérmesebb reményekkel vághatunk neki a bajnokságnak – ezzel együtt a következő szezonban is a játékosok egyéni fejlődése lesz a legfontosabb cél.