Veretlenül listavezető U18-as csapatunk azzal a tudattal utazott Szegedre, hogy ha akár egy pontot is szerez, akkor matematikailag is bebiztosítja a Final Fourba jutást. Tamás Ádám vezetőedző ráadásul egy nappal a mérkőzés előtt kapta a hírt, hogy egyik kulcsjátékosa, Béni Miksa szárkapocscsont törést szenvedett, így a tehetséges irányító az idei szezonban már nem léphet pályára.
Érte is küzdöttek a csapattársak, akik már az első tíz perc után négy góllal vezettek, és az eredmény alakulásán abszolút nem látszódott, hogy a második helyezett, a szintén a négyes döntőbe igyekvő ellenfél otthonában lépünk pályára. A szünetben már hét gól volt a két gárda között (13-20), a végén pedig kilenccel, 39-30-ra nyertünk.
Ezzel a győzelemmel öt fordulóval a vége előtt – az országban elsőként – már matematikailag is bebiztosította helyét U18-as csapatunk a négyes döntőben.
„Hatalmas gratuláció a fiúknak – kezdte az értékelést Tamás Ádám. – Az első félidőben egy nagyon jó védekezés egy jó kapusteljesítménnyel párosult, és nagy előnyt tudtunk kialakítani a félidő végére. Támadásban minden működött, amit elterveztünk. A második félidőre a védekezésünk lazult egy kicsit, ennek ellenére sikerült növelni az előnyünket. Nagyon büszke vagyok a csapatra! Győzelmünket Béni Miksának ajánljuk, akit minél hamarabb várunk vissza!”

U20-as csapatunk matematikailag még nem biztosíthatta be a Final Fourba jutást, de nagy lépést tehetett felé. A hazai pályán játszó szegediek a második félidőben öt góllal is vezettek, de a mieink nem adták fel, és bravúros döntetlenre mentették a találkozót.
A 31-31-es végeredmények köszönhetően öt fordulóval a vége előtt hat pont az előnyünk a négyes döntőt érő második helyen a harmadik Szeged előtt, és az egymás elleni eredményt tekintve jobbak vagyunk, mivel a BUD Arénában győzni tudtunk. Gratulálunk Császár Ferenc csapatának is!