K&H Liga, 14. forduló:
PLER-Budapest – OTP Bank-Pick Szeged 25-26 (11-14)
gólszerzőink: Kemény 7, Groff 6, Vuksic 3, Fekete 2, Mikita 2, Bognár, Kavin, Deák, Szkokán, Markez
A jövő szerdai, Balatonfüred elleni mérkőzésre pihentettük Gregor Ocvirkot, Sunajko Stefant és Pordán Bálintot, míg Kránitz Zolit kisebb sérülés miatt nem neveztük a meccsre.
Telt ház fogadta a csapatokat a BUD Arénában. Kicsit döcögősen kezdtünk, nyolc perc kellett ahhoz, hogy a második gólunkat megszerezzük, ám ezt követően egyenlítettünk, és szinte az egész első félidőben ott loholtunk a Szeged nyakán. A hajrában sikerült ellépnie a vendég együttesnek, amely a szünetben három góllal, 14-11-re vezetett.

A második játékrészben is több mint hat perc kellett az első gólunkhoz, ekkor már néggyel ment a Szeged, de abszolút nem adtuk fel. Védekezésben ismét extrát nyújtott a Jakub Mikita által irányított fal, mögöttük bősz Dani remekül védett, támadásban pedig Kemény Laci, Luka Groff és Milan Vuksic vezérletével folyamatosan sikerült megtréfálni a hatalmas szegedi védőket.
Szisztematikusan dolgoztuk le a hátrányunkat, és öt perccel a vége előtt ki is egyenlítettünk. A végén, akárcsak a múlt héten Tatabányán, egygólos hátrányban támadhattunk az ikszért, de ziccerünket védte Mikler Roland, így ismét egy hajszálra választott el bennünket a bravúrtól.
Szerdán Balatonfüredre látogatunk a bajnokságban.
A mérkőzést követő sajtótájékoztató: