Keresés

Csurgón folytatjuk a bajnokságot

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll kézilabdacsapatunk, amely Csurgóra látogat szombaton.
Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll kézilabdacsapatunk, amely Csurgóra látogat szombaton.

A bajnokság negyedik fordulójában azzal a Csurgóval játszunk, amely az idén hazai pályán legyőzte az Egert, majd döntetlent játszott Gyöngyösön, legutóbb pedig vereséget szenvedett az újonc, de rendkívül megerősített Győr otthonában.

Ami bennünket illet: a Balatonfüredtől kikaptunk, majd Budakalászon bravúrgyőzelmet arattunk, legutóbb azonban sokat hibázva vereséget szenvedtünk az Egertől. A héten több játékosunk is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott, csak a mérkőzés napján derül ki, hogy közülük ki tudja vállalni a játékot, és kinek kell kihagynia a csurgói túrát.

A két csapat tavaly emlékezetes mérkőzést vívott egymással az utolsó fordulóban, legalábbis számunkra mindenképp az volt, hiszen átrobogtunk az akkor már biztos ötödik Csurgón, kiharcolva ezzel a bennmaradást. A mostani találkozó viszont vélhetően inkább a két együttes tavalyi, őszi összecsapásához jobban fog majd hasonlítani. Akkor nagyon jól tartottuk magunkat, sokáig vezettünk is, ám a hajrában a hosszabb és minőségibb kispaddal rendelkező hazai csapat szerezte meg a győzelmet. Ez a keretbeli különbség most is megvan a két gárda között, de megfelelő koncentrációval és küzdeni akarással ezt el lehet tüntetni, és képesek lehetünk arra, hogy két ponttal távozzunk a somogyi városból.

Férfi kézilabda NB I, 4. forduló:
Csurgói KK – PLER-Budapest
Szombat, 18.00, Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Élő közvetítés ezen a linken!