Saját nevelésű balszélsőnk végigjárta a korosztályos csapatokat, és három bajnokin már pályára lépett az NB I-ben is, a Tatabányának például öt gólt lőtt tavaly decemberben (videó itt). A 21 éves játékos most profi szerződést kapott, azaz az NB I-es keret tagja lesz, de közben az NB I/B-ben is fog játszani.
Börcsök Csaba sportigazgató bízik abban, hogy Barna Vince stabil NB I-es játékossá válhat. „Személyesen ismerem a családját már évek óta, így nyomon tudtam követni az eddigi pályafutását. A tavalyi szezonban már néhány NB I-es mérkőzésen megmutatta, hogy van benne potenciál, de engem igazán az NB I/B-s mérkőzéseken nyújtott teljesítménye győzött meg. Még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy stabil játékos legyen, de nagyon bízom benne, hogy meg tudja ugrani ezt a szintet.”
Barna Vince elmondta, hogy nagyon örülök, hogy az első felnőtt szerződését a nevelőegyesületében írhatta alá. „Mindig is ezért dolgoztam, amióta itt kézilabdázom, hogy a felnőtt kerethez tartozhassak. A célom, hogy az NB I/B-s csapattal minél jobban meneteljünk a szezonban, illetve a felnőtt edzéseken mindent megtegyek azért, hogy játéklehetőséghez juthassak, és ezekkel élni is tudjak. Szeretnék minél többet fejlődni, mind a támadásban mind a védekezésben. Nagyon várom már a szezont!”
Barna Vince a negyedik játékos az ifjúsági csapatból, aki a nyáron profi szerződést kapott, és csatlakozhat az NB I-es csapathoz.