Férfi kézilabda NB I, 2. forduló:
CYEB-Budakalász – PLER-Budapest 29-31 (16-14)
Gólszerzőink: Ocvirk 11, Sztraka 6, Pordán 5, Holdosi 3, Zalai 2, Sunajko, Boros, Várszegi, Kavin.
A mérkőzés előtt egy nappal derült ki, hogy Sztraka Dani átigazolási papírjai rendeződtek, így pályára tud lépni Budakalászon, ahova a fantasztikus PLER-szurkolók hazai pályát varázsoltak. Ő is kezdett irányítóban, és fiatal sorunk nagyon jól állt bele a meccsbe – gyorsan, pontosan játszottunk támadásban, védekezésben a rutinosabb Dénessel és Pordánnal kiegészülve egész jól tudtuk tartani a jóval termetesebb hazaiakat. Végig egy-két gól volt a két csapat között, hol ide, hol oda. Rengeteg volt a kiállítás, az első félidőben tőlünk ötször, a budakalásziaktól kétszer büntettek valakit két percre, a büntetők aránya 4-3 volt. Nálunk Gregor Ocvirk mind a négy hetest belőtte, az első játékrészben összesen hét gólt szerzett. Kapusvédésünk ekkor még szinte nem is volt, így a szünetben két góllal a kalásziak vezettek. (16-14)
A második játékrész elején a Budakalász akarata érvényesült, 22-18-ra is megléptek a hazaiak, de nem adtuk fel, sőt, egyfajta extázis kezdett eluralkodni a csapaton. Rendkívül parázs volt a hangulat, összességében nálunk kilenc, a kalásziaknál pedig hat kiállítás volt, mi nyolc, ők pedig hat büntetőt lőhettek. Ebből az adok-kapokból mi jöttünk ki jobban. Rok Zaponsek elkezdett védeni a kapuban, támadásban Ocvirk és Sztraka kiválóan szervezte a játékot, és lőtte a gólokat, Pordán Bálint védekezésben és támadásban (5/5) is hatalmasat játszott, de az egész csapatot megilleti a grauláció. Az utolsó hét percet 5-1-re nyertük meg, és hoztuk el megérdemelten a két pontot Budakalászról.
Lepsényi Sándor, a PLER vezetőedzője: „Nagyon nehéz meccs volt, gratulálok a Budakalásznak! Az első bajnokin hiába játszottunk jól a Balatonfüred ellen, kicsit frusztráltak voltunk, hogy nulla ponttal érkeztünk ide. Most a második félidő bizonyos szakaszaiban kicsúszott a kezünkből a találkozó, de örülök, hogy megjött az extázis, ami tavaly jellemzett bennünket. Nagyon sok jó egyéni teljesítményünk volt, nem is tudok senkit kiemelni. Büszke vagyok a csapatra, és a szurkolóinkra is, akik ilyen sokan kilátogattak, és hazai pályát teremtettek.”
Csoknyai István, a Budakalász vezetőedzője: „Gratulálok a PLER-nek megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Hasonló érzésem van, mint Győrben volt, megvoltak a helyzeteink, de kihagytuk a ziccereket. Összességében a PLER akarata érvényesült, a végjátékban extázisba kerültek a vendégek.”
Következő mérkőzésünket jövő pénteken, a BUD Arénában játsszuk az Eger együttesével.