Keresés

Átmenteni a formát a Gyöngyös ellen is

Újabb négypontos rangadó vár NB I-es kézilabdacsapatunkra, amely pénteken a Gyöngyöst fogadja.
Újabb négypontos rangadó vár NB I-es kézilabdacsapatunkra, amely pénteken a Gyöngyöst fogadja.

A Csurgón elszenvedett vereség után a Budai Farkasok elleni parádés, 10 gólos győzelemmel folytattuk a bajnokságot, amely egy nagy lendületet adott a csapatnak. Ezzel a lendülettel felvértezve fogadjuk azt a Gyöngyöst, amely a legutóbbi fordulóban idegenben, Budakalászon tudott nyerni.

Amíg mi vasárnap játszottunk, tehát a hétfői szünnapot követően csupán három edzésünk volt a pénteki rangadó előtt, addig a Gyöngyösnek több mint két és fél hete volt felkészülni a meccsre. Hogy ez mennyire fog kiütközni a pályán, arra majd pénteken fény derül, mindenesetre egyre jobb formába lendülő kapusunk, Kránitz Zoli szerint, ha ugyanúgy fogunk védekezni, ahogyan a Budai Farkasok ellen tettük, akkor itthon tarthatjuk a két pontot.

A teljes interjú:

A két csapatot egyébként egy hely választja el egymástól, a Gyöngyös a kilencedik, mi a tizedik helyen állunk, de mindkét együttesnek nyolc-nyolc pontja van, így egy igazi ki-ki meccsre van kilátás.

K&H Liga, 11. forduló:
PLER-Budapest – HE-DO B.Braun Gyöngyös
BUD Aréna, péntek, 18.00

Előzetes jegyvásárlás csütörtökön, 16 és 19 óra között a BUD Arénában.

Jegyárak:
2.500 Ft – normál felnőtt
2.000 Ft – felnőtt BP18 alkalmazással
1.500 Ft – diák, nyugdíjas