– Eltelt másfél év azóta, hogy a PLER visszajutott az NB I-be, és azóta az országban páratlan közösség alakult ki, semmihez nem fogható hangulat van a mérkőzéseken. Gondolta volna ezt tavaly májusban?
– Őszintén szólva pont ezt szerettem volna elérni. A kézilabdának hosszú évtizedekre visszatekintő hagyománya van a kerületben. Látható, hogy az idősebbek még nem felejtették el a régi PLER-t. Közben felnőttek a gyerekeik, akiknek szintén vannak gyerekeik, akik a klub utánpótlásában játszanak. Az NB I-es meccseken gyakorlatilag több generáció a kézilabdaünnep részese. Tényleg olyan ez, mint egy nagy család, élnek-halnak a kézilabdáért és a klubért. A PLER komoly büszkesége a XVIII. kerületnek, nyugodtan mondhatom, hogy a kerületi indentitásunk része. Ha kimész egy PLER-es pólóban a piacra, akkor biztosan megállítanak, és kérdeznek a csapatról, vagy saját élményt mesélnek el, mert járnak a meccsekre. Amikor hullámvölgyben van a csapat, a szurkolók ugyanúgy biztatják a játékosokat, nem hátrálnak ki – ez még különlegesebbé teszi ezt a közösséget.
– Számtalan példa van arra, hogy a tulajdonosi kör beleszól a szakmai munkába, és ezzel gyakorlatilag tönkretesz egy sportklubot. A PLER-nél viszont minden területen hagyják dolgozni a megfelelően képzett szakembereket. Ennek is köszönhető az, hogy a klub ilyen elképesztő ütemben fejlődik?
– Nekünk az a dolgunk, hogy a szakmai munkát segítsük, nem az, hogy agyonnyomjuk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs elvárás, elvárások igenis kellenek, főleg, ha közpénzből finanszíroznak valamit. Szinte a PLER az egyetlen olyan klub, amelyik nem rendelkezik kiterjedt szponzori háttérrel. Abszolút nyitottak vagyunk komoly, tőkeerős támogatói megkeresésekre, de nem mindenáron. Elkötelezett, csakis a klub érdekében eljáró szponzorokkal vagyunk hajlandók tárgyalni. Továbbá nagyon szeretnénk, ha minél több, a kerülethez kötődő kisvállalkozás támogatná a klubot, akár kisebb összeggel. Így nemcsak hogy tovább tudnánk építeni a PLER-t, hanem még erősödne is a klub kerületi identitása.
– Egyre nagyobb a kereslet a BUD Arénára, itt rendezték meg például a magyar csörgőlabdázás napját, és tavasszal várhatóan egy nagyszabású jótékonysági kézilabdagálának ad otthont a létesítmény. Az is a célok közé tartozik, hogy minél több ilyen rendezvényt hozzanak a kerületbe?
– Ezek nem véletlenek. Van itt egy NB I-es klub, amelynek a BUD Aréna az otthona, de emellett olyan rendezvényekkel szeretnénk megtölteni a csarnokot, amelyek a mi szellemiségünket jellemzik. Gyűjtöttünk mi már beteg komlói kisfiúnak, pakoltak a PLER-esek tűzifát jótékony célra, ott vannak a kézilabdázók a jótékonysági futásokon vagy a főzőversenyen, és még sorolhatnám. A sportnak valahol ez a lényege, hogy egy olyan közeg alakuljon ki, mint amilyet mi építünk itt. Örülök annak, hogy ezzel országos szinten is felkerült a térképre a XVIII. kerület és a BUD Aréna is.
– Mivel volna elégedett, ha jövő ilyenkor ugyanilyen évértékelő beszélgetésre hívnánk?
– Szeretném, ha képernyőre kerülne a PLER-Budapest, az M4 Sporton játszana valamelyik nagy csapattal. Nyilván fontosabb ennél, hogy stabil lábakon álljon, továbbá a keretben olyan játékosok legyenek, akik magukénak tudják ezt a PLER-életérzést, és otthon érzik magukat nemcsak a klubban, hanem a kerületben is. Van egy bitangerős utánpótlásunk, és az a struktúra, amit felépítettünk, felelős gazdálkodással alkalmas lehet arra, hogy a PLER hosszú távon stabil NB I-es klub maradjon.
– A mérkőzéseken is látható, hogy ön is él-hal ezért a klubért. Mondhatjuk, hogy ez több, mint munka?
– Nagyon remélem, hogy minél kevesebb felvétel készül arról, ahogy magamból kikelve szurkolok a meccseken… De ezt munkaként nem is lehetne így csinálni. A sport nagyon közel áll hozzám, és elárulhatom, hogy ezen belül a PLER egy külön polcon szerepel nálam. Jó érzés azt látni, hogy ha meghívunk valakit egy-egy meccsre, akkor ők is egészen biztosan visszajárók lesznek, mert elragadja őket ez az életérzés. Azt szoktam mondani, hogy akinek egyszer belement a PLER a szemébe, azt onnan nagyon nehéz kipiszkálni.
(forrás: Városkép Magazin)
