A Csurgón elszenvedett vereség után együttesünk az újonc otthonában javíthat, de nem lesz egyszerű dolga csapatunknak. A Budai Farkasok ugyanis egészen kiváló szezont tudhat eddig maga mögött: két győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel a hetedik helyen áll a tabellán. Igazi bravúrpontokat tudott szerezni a vasárnapi ellenfél, hiszen legyőzte a Győrt és a NEKA-t, valamint döntetlent játszott többek között a Balatonfüred, a Fradi, a Komló és a Szigetszentmiklós otthonában is, csupán a Szegedtől és a Veszprémtől kapott ki.
Lőtt góljaik száma egyenletesen osztódik szét, nem lehet csak egy-egy játékosra készülni: Theodoros Bostos 39, Juhász Ádám 35, Marino Maric 32, Marko Panic pedig 29 gólt lőtt eddig, ebből is látszódik, hogy minőségi légiósokkal sikerült megerősíteniük a keretet a Farkasoknak.
Ami bennünket illet, idegenben volt már az idén bavúrunk, hiszen nyerni tudtunk Győrben, valamint döntetlent játszottunk Budakalászon. Vannak sajnos sérültjeink, egyelőre kérdéses, hogy milyen csapattal tudunk kiállni vasárnap, de az biztos, hogy szeretnénk visszatérni a pontszerzés útjára, ezért mindenképp a győzelemért lépünk pályára Budaörsön.
K&H Liga, 10. forduló:
Budai Farkasok-Rév – PLER-Budapest
Budaörsi Városi Sportcsarnok, vasárnap, 18.00
Jegyek:
3.000 Ft – felnőtt
1.500 Ft – diák, nyugdíjas
Online jegyvásárlás ezen a linken.
Jegyek a mérkőzés napján, a kezdés előtt egy órával a sportcsarnok bejáratánál kaphatóak, fizetés csak készpénzben lehetséges.