Keresés

A győzelembe került a sok technikai hiba

A kevesebbet hibázó csapat nyerte a PLER-Eger mérkőzést.
A kevesebbet hibázó csapat nyerte a PLER-Eger mérkőzést.

NB I, 3. forduló:
PLER-Budapest – Eger 25-29 (13-14)
gólszerzőink:
Ocvirk 12, Kavin 3, Holdosi 2, Sunajko 2, Pordán 2, Zalai 2, Sztraka 2.

Közel telt ház fogadta a csapatokat, a már megszokott szenzációs PLER-drukkerek mellett az egri szurkolók is szép számmal jelentek meg a BUD Arénában. Az első félidőben az első percet leszámítva végig a vendégek vezettek, mi csak futottunk az eredmény után. Három is volt a két csapat között, ez a különbség a szünetre egyre csökkent.

A második játékrészt is jól kezdtük, átvettük a vezetést, de nem törtük meg vele az Egert. Bár tisztában voltunk vele, hogy a beállójátékukra nagyon oda kell figyelni, de nem tudtuk tartani Zennadit, emellett Nikola Arsenic is jó napot fogott ki, míg nálunk az ismét tíz gól fölé jutó Gregor Ocvirk és a kapuban Kránitz Zoli nyújtott csak kiemelkedőt. Rengeteg technikai hibánk volt, az Eger pedig könnyű gólokat lőtt belőle, és megérdemelten nyert. Tavaly is oda-vissza kikaptunk tőlük, a tavasszal idegenben kell megszüntetni ezt a mumus szerepet.

Következő mérkőzésünket jövő szombaton, Csurgón játsszuk.