A pénteki ellenfél ugyan a legutóbbi fordulóban kikapott Győrben, de szinte biztosan a harmadik helyen végez, miután jelentős az előnye a negyedik Tatabányával szemben. A válogatott játékosok sorával felálló, bivalyerős kerettel rendelkező zöld-fehérektől többen is a PLER-ben nevelkedtek: Lékai Máté, Nagy Bence, Debreczeni Dávid, Borbély Ádám és Jakub Mikita is klubunk utánpótlásából került ki, de tavaly nálunk játszott a Fradi mostani keretéből Tóth Ádám is.
A két csapat őszi bajnokija egy gólgazdag összecsapást hozott a BUD Arénában: a Ferencváros úgy nyert 37-35-re, hogy hét perccel a vége előtt még mi vezettünk, de Lékaiék rutinosan behúzták a hajrában a meccset.
A mostani találkozónak is a Fradi a toronymagas esélyese, nekünk a jövő pénteki, Komló elleni hazai bajnoki jóval fontosabb lesz, de azért nem feltartott kézzel futunk ki az Elek Gyula Arénába, és megpróbáljuk megnehezíteni a bronzérmes helyen tanyázó Fradi dolgát.
Jó hír, hogy Várszegi Csongor felépült sérüléséből, egész héten teljes értékű edzésmunkát végzett, így ott lehet pénteken a csapatban. Vannak azonban betegséggel és sérüléssel bajlódó játékosok a keretben, de az csak pénteken derül ki, hogy közülük ki tudja vállalni a játékot.
Kézilabda NB I, 23. forduló:
FTC-Green Collect – PLER-Budapest
Péntek, 18:00, Elek Gyula Aréna