A Csurgó hosszú évek óta nemcsak, hogy a középmezőnyben szerepel az NB I-ben, de gyakran az európai kupaindulásért küzd, ez az idén sincs másképp. Baranyai Norbert együttese a negyedik helyen áll a tabellán, és a bronzérmes Tatabányától is csak egy győzelem választja el.
Kiváló formában vannak a csurgóiak, négy bajnoki óta veretlenek, legutóbb Tatabányán tudtak bravúrgyőzelmet aratni. Legalább ekkora bravúr lenne a részünkről is, ha nyerni tudnánk, vagy akár csak egy pontot is szereznénk idegenben, de mi is remek formában vagyunk. A legutóbbi négy tétmeccsünket megnyertük, az utolsó bajnokin a Balatonfüredet sikerült megvernünk, és mivel nincs a csapaton semmilyen nyomás, hiszen messze nem mi vagyunk az esélyesek, így felszabadultan játszhatunk a hétvégén.
A szombati siker után két nap pihenőt adott a játékosoknak Horváth Attila vezetőedző, majd kulcsembereink: Dissinger, Andjelic, Simotics, Takács, Tóth és Vízler kedden is csak egy kondiedzésen kellett, hogy részt vegyenek, míg a többiek Békésen játszottak kupameccset. A késő esti hazaérkezés ellenére szerda reggel a szokásos labdás edzéssel folytatódott a hét, csütörtökön és pénteken pedig teljes erőbedobással fordulunk a célegyenesbe a szombati szezonzáró előtt.
Férfi kézilabda NB I, 13. forduló:
Csurgói KK – PLER-Budapest
Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó, szombat, 18.00
Élő közvetítés ezen a linken