A csata már csak a két csapat közös múltja miatt is pikánsnak ígérkezik, amikor még FTC-PLER-ként szerepelt a magyar bajnokságban, de a jelenlegi keretet tekintve is több korábbi PLER-nevelés játszik a Fradiban, elég csak a két legnagyobb klasszist: Lékai Mátét és Nagy Bencét említeni.
Mióta visszajutottunk az NB I-be, hat mérkőzést játszottunk a Fradival, az első ötöt elveszítettük, a legutolsót azonban, tavaly tavasszal hatalmas bravúrt végrehajtva meg tudtuk nyerni az Elek Gyula Arénában. Hazai közönségünk előtt, a BUD Arénában viszont még nem tudtunk győzni, most ezt a rossz sorozatot szeretnénk megtörni.
Erre minden esélyünk meg is van, hiszen az elmúlt évekhez képest most először állíthatjuk azt, hogy nem a Fradi a mérkőzés toronymagas esélyese. A zöld-fehérek jelentős átalakuláson mentek keresztül a nyáron, nagyon sok tehetséges fiatal található a keretükben, és mellettük olyan rutinos játékosaik is vannak, mint a már említett Lékai Máté, Nagy Bence, vagy Bujdosó Bendegúz, Koller Tamás, Bálint Bence és a sérült, így a mérkőzést kihagyó Kovacsics Péter.
Csapatunk sérüléséből visszatérő játékosa, Mitar Markez is ezt emelte ki, hogy a fiatal és a rutinos játékosok erős csapatot alkotnak a Fradinál, így nehéz mérkőzésre számít.
Mitar teljes interjúját itt megnézhetitek:
A Fradi honlapján Bujdosó Bendegúz csapatkapitány elismerően beszélt együttesünkről a mérkőzés előtt: „A PLER-nél évek óta tudatos építkezés folyik, ennek is köszönhető, hogy idén eddig veretlenek. Náluk ebben a szezonban több a rutinos játékos, ők a mérkőzés esélyesei, de mindent meg kell tennünk, és meg is fogunk tenni, hogy igazi rangadó legyen belőle.”
Ha a két csapat tabellán elfoglalt helyezését nézzük, akkor valóban fordult a kocka, és a tudatos, felelős klubépítkezésünk kezd helyezésekben is meglátszani: csapatunk négy forduló után veretlenül, hat ponttal a negyedik, a Fradi egy meccsel többet lejátszva, két győzelemmel és három döntetlennel, négy ponttal a nyolcadik helyen áll. Csalóka is lehet azonban a tabellán elfoglalt helyezés, hiszen a Ferencváros már játszott a Veszprémmel és a Szegeddel, valamint idegenben a Győrrel is, a nyerhető meccseik közül simán hozták a Dabas ellenit (39-39), és az Egert is megverték (31-30).
Ezzel szemben mi még nem játszottunk igazán nagy csapattal, legyőztük a Szigetszentmiklóst és a Dabast, ikszeltünk a Csurgóval és a NEKA-val. Viszont ezekkel az eredményekkel egy illusztris társaságba tartozunk, hiszen a 16 legjobb európai bajnokságot tekintve csupán nyolc csapat kezdte el veretlenül az októbert, a cél, hogy a pénteki mérkőzés után is ebben a társaságban maradjunk.
K&H Férfi Liga, 5. forduló:
PLER-Budapest – Ferencvárosi TC
Péntek, 18.00, BUD Aréna
Jegyárak:
2.500 Ft – felnőtt normál
2.000 Ft – felnőtt BP18 alkalmazással
1.500 Ft – diák, nyugdíjas
Jegyek kizárólag a helyszínen vásárolhatóak a mérkőzés napján.
A PLER-Fradi rangadót a YouTube-on itt tudjátok majd nézni: