Keresés

Felőröltük a Dabast, veretlenek maradtunk

Szoros első félidő után az utolsó negyed órában állva hagytuk idegenben a Dabast.
Szoros első félidő után az utolsó negyed órában állva hagytuk idegenben a Dabast.

A sérült Mitar Markez nélkül utaztunk Dabasra, őt leszámítva teljes volt a csapatunk. Az első félidőben gyakorlatilag végig vezettünk, de csak egy-két góllal, nem tudtuk leszakítani a hazaiakat. Mindkét oldalon parádéztak a kapusok, nálunk Kránitz Zoli, a dabasiaknál Pallag Péter, a szünetben egy góllal, 17-16-ra vezettünk.

A második játékrész első felében még fej-fej mellett haladt a két csapat, sok helyzetet kihagytunk, és ezzel meccsben tartottuk a hazaiakat. A hajrára azonban elfogytak a dabasiak, mi tudtunk frissebb embereket cserélni, és a mérkőzés utolsó negyedét 12-5-re megnyerve végül nyolcgólos győzelmet arattunk.

A siker igazi csapatmunka volt, de kiemelkedett a mezőnyből a 20 védéssel záró Kránitz Zoli, a gólok pedig szépen eloszlottak több játékos között.

Csapatunk így négy forduló után továbbra is veretlenül, két győzelemmel és két döntetlennel áll.

Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket, és hazai pályát varázsoltak Dabasra is!

A jövő héten válogatott szünet lesz, majd október 9-én a Ferencvárost látjuk vendégül a budapesti derbin.

A Dabas-PLER mérkőzést követő sajtótájékoztató: