A 19 éves irányító 2022 óta nevelkedik a PLER-ben, végigjárta a korosztályos csapatokat, az elmúlt szezonban pedig már az NB I/B-ben is bizonyított, 110 góllal a házi góllövőlista második helyén végzett.
„Bulcsú a Pénzügyőr megszűnését követően került a PLER-be, ahol évről évre bizonyította rátermettségét és játékintelligenciáját. Nagyon ígéretes irányítónak tartom, és úgy gondolom, hogy pár éven belül még sokra viheti, ha továbbra is ilyen alázattal és kitartó munkával áll a kézilabdához. Sokat reményt fűzök hozzá ugyanúgy, mint a többi 2006-os születésű ifista játékoshoz” – mondta Börcsök Csaba sportigazgató
„Nagyon hálás vagyok, hogy szerződést kaptam az NB I-es csapattól, egyik gyermekkori vágyam vált ezzel valóra – kezdte Hován Bulcsú. – Bár jövőre továbbra is az NB I/B-ben fogok játszani, nagyon sok lehetőségem lesz az NB I-es edzéseken fejlődni. Ezt azonban viszonozni is szeretném azzal, hogy ahol csak lehetőségem adódik, ott segítek a csapatnak. Alig várom a közös munkát!”
A 19 éves Hován Bulcsú mellett profi szerződést kapott a 20 éves Várszegi Lőrinc is, és a következő napokban újabb fiatalokat jelentünk be, akik csatlakozhatnak a mindennapokban a felnőtt csapathoz.