Keresés

Szerződtettük a magyar válogatott kapusedzőjét

Változás történt a PLER-Budapestnél kapusedzői poszton: Bakos Istvánt a felnőtteknél Porobic Haris, az utánpótlásban pedig Perger Zsolt váltja.
Változás történt a PLER-Budapestnél kapusedzői poszton: Bakos Istvánt a felnőtteknél Porobic Haris, az utánpótlásban pedig Perger Zsolt váltja.

„Bakos Papa régóta dolgozott a PLER-nél, nagyon sokat köszönhetünk neki, de úgy éreztük, hogy vérfrissítésre van szükség ebben a pozícióban. Ezúton is sok sikert kívánunk neki a továbbiakban! – kezdte a váltásról Börcsök Csaba szakosztályvezető. – Adódott egy lehetőség, hogy szerződtethetjük a felnőtt csapathoz a magyar válogatott kapusedzőjét, Porobic Harist, az utánpótlásba pedig Perger Zsoltot. A két új edző a szakmájában abszolút top kategóriába tartozik, ezért úgy döntöttünk, hogy élünk ezzel a lehetőséggel. Biztos vagyok benne, hogy segítségükkel tovább tud fejlődni a PLER-Budapest, és el tudjuk érni, hogy hosszú távon egy stabil NB I-es csapat legyünk.”

A délszláv születésű, de régóta Magyarországon élő, így magyarul tökéletesen beszélő Porobic Haris 14 éven át volt a Szeged, majd hat évig a Veszprém kapusedzője, de dolgozott három évig Tatabányán is, a magyar válogatottnál pedig 2019 óta tölti be ezt a posztot. Olyan világklasszisokat edzett, mint Puljezevics, Alilovic, Cupara és Sterbik, a magyarok közül Miklerrel, Székellyel, Bartucz-cal is dolgozott együtt, de ő nevelte Palasicsot is, továbbá Cegléden Kránitz Zolinak is volt az edzője.

„Zoli nagyszerű ember, ami nálam nagyon fontos, továbbá egy fáradhatatlan, dolgozni szerető, céltudatos sportoló. Nagyon örülök, hogy ismét vele fogok együtt dolgozni – kezdte Haris Porobic, akit megkérdeztünk új kapusunkról, a szlovén válogatott Rok Zaponsekről is. – Minden kapust követek, aki megfordult Magyarországon, és válogatott szintű, így őt is. Egy nagyszerű kapus, akivel egészen biztosan nagy öröm lesz együtt dolgozni, biztos vagyok benne, hogy ők ketten meg tudják oldani ezt a feladatot, és nagyon nagy segítségére lesznek a csapatnak.”

A magyar válogatottal az olimpiára készülő Porobic Haris nem érzi visszalépésnek, hogy elvállalta a PLER-Budapest kapusedzői posztját. „Imádom a kihívásokat, és olyan helyen szeretek dolgozni, ahol érzem, hogy szükség van a munkámra. Én a kemény munkában hiszek, és abban, hogy ez meghozza a gyümölcsét. Soha nem rövid távon gondolkodom, a kapusaimtól pedig azt várom el, hogy mindent adjanak bele, és igenis fejlődni akarjanak minden egyes nap. Ez a hitvallásom, és ha ők is így állnak hozzá, akkor biztos vagyok benne, hogy segíteni tudok nekik abban, hogy jobb kapussá váljanak.”

Az utánpótlásban a kapusedzői teendőket Perger Zsolt veszi át, akinek komoly PLER-kötődése van. Még az Elektromos játékosaként Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát, kapus- és vezetőedzőként pedig mintegy tíz évig dolgozott klubunknál. „Soha nem felejtem el, hogy már kapusedző voltam, amikor a bajnokság hajrájába érve vissza kellett állnom védeni, mert nagyon pengeélen táncoltunk a bennmaradást illetően. Kránitz Zoli már akkor is a PLER-ben védett, az ő integrálása volt a feladatom, hogy segítsem őt pszichésen, hiszen még nagyon fiatal volt. Szerencsére tudtam neki segíteni, és akárcsak az idén, úgy akkor is az ő hathatós segítségével sikerült kiharcolni a bennmaradást az NB I-ben” – emlékezett vissza Perger Zsolt.

A szakember az NB I/B-ben vezetőedzője is volt a PLER-nek, valamint az U15-ös csapatnál is dolgozott. Arra a kérdésre, hogy a fiatal kapusok mire számíthatnak a vele való közös munkában, így felelt: „Mindig jó hangulatú edzéseket próbálok tartani, de ezzel együtt az a másfél óra a kőkemény munkáról szól. Nagyon várom már, hogy újra a PLER sikereiért dolgozhassak!”