Soldos Péter: „Nagyon jó a csapat kohéziója”

Soldos Péter: „Nagyon jó a csapat kohéziója”

Hétvégén szünetel a bajnoki pontvadászat, így ezt a rövid pihenőt kihasználva kértük erőnléti edzőnket, Soldos Petit, adjon egy kis körképet a csapat erőnléti állapotáról.

Bőven benne járunk már ugyan a bajnokságban, de tekintsünk vissza kicsit akár a felkészülés kezdetéig. Milyen erőnléti munkával készül idén a PLER, amelynek magját ebben az évben minden eddiginél fiatalabb generáció alkotja?

Igazából folytattuk idén is azt a munkát, amit három évvel ezelőtt kezdtünk meg, ezen koncepció mentén dolgozunk. A csapat összetétele viszont a mostani szezonra ismét jelentősen megváltozott, tovább fiatalodtunk, teljesen más képességekkel, felépítéssel rendelkeznek ezek a srácok, mint a tavalyi gárda. Ezért az új játékosoknak először is fel kellett mérni a fizikális állapotát, azután pedig folyamatosan be kellett építeni őket a már működő rendszerbe úgy, hogy nem lehetett olyan terheléses állapotot elérni, ami negatív hatással lett volna a teljesítményükre. Magyarán visszavettünk egy kicsit a tempóból, és megpróbáltuk kiegyenlíteni a szintet.

Nagyon gyorsan, dinamikusan tudtak alkalmazkodni az új fiúk ahhoz a rendszerhez, amit a PLER képvisel, szerintem nagyon jó úton haladnak a srácok. Most következik az az alkímia, hogy hol tudunk még javítani, hogy egyes játékosok különböző képességeit jobban ki tudjuk emelni. Megvan a koncepció, s ez az október-december közti időszak dönti majd el, hogy milyen irányba megyünk erőnlétileg. A csapat kohéziója is nagyon jó, számomra meglepő, hogy ilyen gyorsan össze tudott rázódni a társaság, normál esetben ez több időt szokott igénybe venni.

Mit jelent ez a koncepció a gyakorlatban? Hogy néz ki a fiúk erőnléti felkészülése?

Két különböző fázisa van a felkészülésünknek. Az alapozást zömmel itt, a csarnokban vagy a környékén végezzük, hiszen rendelkezésünkre áll a konditerem, de akár a csarnok mögötti dombokon is tudunk futni. Azokat a szükséges edzőfázisokat pedig, amihez itt nincs meg a megfelelő felszereltség, évek óta partnerünknél, a Nemes Fitnessben végezzük. Nagyon kevés olyan terem van rajtuk kívül Budapesten, a kerületben pedig tudomásom szerint nincs is több, ahol olyan mennyiségű olimpiai súly áll rendelkezésre, hogy egy időben tudjanak a srácok dolgozni.

Márpedig, aki az én elképzeléseimet ismeri az erőnléti programokról, főleg a súlyzós edzésekről, az tisztában van vele, hogy az ebben a sportágban alkalmazott edzésmódszerektől az én elgondolásaim kicsit különböznek. Én kimondottan nem favorizálom a lapsúlyos megoldásokat, meg különböző, több millió forintos berendezéseket, főleg a funkcionális edzéseket preferálom.

A Nemesben pedig rengeteg lehetőségünk van a munkára, de akár arra is nyitottak, hogy a konditermi edzést követően a közeli Park erdőben folytassuk a munkát egy regenerációs futással. A csarnokban sajnos nincs lehetőség az igazi regenerációra, a Nemesben azonban szauna és merülős medence is a rendelkezésünkre áll. Mindig ösztönzöm a fiúkat arra, hogy edzés után egy fél órára beüljenek a melegbe, vagy – kinek a maga igénye szerint – hideg vízzel regenerálódjanak egyet, hiszen ez a rész legalább annyira fontos a felkészülés során, mint maga az elvégzett munka.

 

A PLER-Budapest 2016/2017-es menetrendjét ITT találod!

Print Friendly, PDF & Email