Revans a Tata ellen

Revans a Tata ellen

Szoros első félidőt követően a második etapban magabiztos előnyt szerzett a PLER, s nyert végül hét góllal a Tatai AC ellen a 19. fordulóban.

Tipikusan olyan mérkőzés volt a pénteki, amelyet a köznyelv „lélektanilag fontos“ győzelemként emleget. Egyrészt azon nem elfeledhető ok miatt, hogy az elmúlt két találkozó kudarcai után óriási szüksége volt a csapatnak némi sikerélményre, másrészt kissé mumusunk lett a Tata, miután az őszi szezonban otthonukban szenvedtük el az első vereségünket. A tataiak pedig ezen a találkozón is nagy küzdelemre késztettek minket: olyan első félidőt láthattunk, ahol felállva kiabált játékos és néző egyszerre. Jó is volt ezt tapasztalni, látszott a fiúkon az az életerő, amelynek hiánya az utóbbi fordulók eredménytelenségének egyik oka lehetett.

Hat perc alatt 4-0-ra elment az ellenfél, igaz, ehhez kellett néhány szerencsétlen találat is (legalábbis részünkről – nézőpont kérdése!). Nem is csoda, hogy felkiáltott a kapuban Tóth Norman, az első olyan lövés után, ami végre a kapufáról kifelé pattant, hogy „NEM!“: bizony az első percekben nem nekünk állt a zászló. Kellett ehhez az is, hogy támadásban is bizonytalanok legyünk: büntető maradt ki, pontatlan akcióinknak köszönhetően a 7. percig kellett várnunk az első PLER-es találatra. Ekkor viszont beindult a szekér: a 16. percre sikerült kiegyenlíteni Zelei találatával (5-5), igaz, a lendületben lévő vendégeink dominanciáját még nem sikerült megtörni. Egy-egy figyelmetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy a 19. percben Kanyó Ádám hetesével újra kétgólos különbség legyen a két csapat között (5-7), s hogy még hosszú percekig tartani tudják ezt a lépéselőnyt tataiak (9-11 – 25.p.). A félidő hajrájában azonban át tudta törni a jeget a PLER: az ekkor már Kránitz által őrzött kapunkat négy percen keresztül nem tudta bevenni az ellenfél, Sinkovitsék pedig a találkozón először átvhetteték a vezetést (12-11 – 29.p.). Az idő relativitáselméletét boncolgatták aztán a felek az utolsó egy percben: a szünetig ugyanis még három gól belefért, s a 13-13-as részeredménnyel egy új meccs következhetett a folytatásban.

Kovács Mihály utólag elárulta, a rövid pihenő alatt főleg arra koncentrált, hogy nyugalomra bírja a fiúkat – vezetőedzőnk úgy fogalmazott: „éreztem az erőt bennük“. Be is jött a mesternek a pszichológiai taktika, hiszen a következő harminc percben egy abszolút higgadt, profi csapat lépett a pályára. Történt ugyanis, hogy a második félidőt egy 9-1-es etappal kezdte meg a PLER: 13 percen át egyszer volt csupán eredményes a Tata (22-14), s ez a periódus végérvényesen meghatározta a találkozó kimenetelét.

Ezt mutatja az is, hogy a 41. percre a harmadik időkérésén is túl volt már az ellenfél, de csak Szám 44. percben lőtt találatával sikerült kimászniuk a gödörből (22-15). Az utolsó negyedórára újra erőre kaptak Kanyóék, az addigra megszerzett előnyünket azonban csak kozmetikázni tudták. Még Kránitz Zoli is feliratkozott a góllövőlistára egy egészpályás találattal (25-18 – 51.p.), Sinkovits pedig 8 góljával a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

Ezzel a végül hétgólos, 31-24-es győzelmünkkel pedig újra karnyújtásnyi távolságra kerültünk a dobogó második helyéhez, legközelebb pedig épp a feljutásra jó eséllyel pályázó Dabas otthonában lépünk pályára.

Férfi NB I/B Nyugati csoport, 19. forduló – 2017. március 17., péntek:
Lőrinci Sportcsarnok. V: Buza, Cseszregi

PLER-Budapest – Tatai AC 31-24 (13-13)

PLER: Kránitz 1, Tóth N. (kapusok) – Keresztes, Tóth P. 1, Zelei 5, Apró, Vízler 3, Bordács 3, Gidai, Sinkovits 8, Horváth D. 2, Nagy Sz. 5, Vizi 1, Farkas 2, Györkő, Konkoly. Edzők: Laurencz Szabolcs, Kovács Mihály
Tata: Kisék M., Czérna (kapusok) – Jancsó 3, Szalczinger, Jóga 3, Kisék B. 2, Kanyó B., Szám 2, Endrédi 2, Szövérdffi 2, Győrffi 2, Kanyó Á. 5, Csalló 2, Lehőcz, Kállai 1. Edző: Sibalin Jakab
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/2

 

Edzői szemmel

 

 

Galéria

 

Print Friendly, PDF & Email