OSB II: Ötödik helyen végeztünk a rájátszásban

Puskás Viktor együttese az E-F csoport rájátszása alatt is termelte a pontokat, ami az ötödik helyre volt elég.

U14-es fiataljaink nem csak korosztályuk kiemelt bajnokságában vettek részt, hanem másodikszámú bajnokságként az Országos Serdülő Bajnokságban is pályára léptek. A másodosztálynak megfelelő versenyben végül az E-F csoport rájátszásáig jutottak, ahol továbbjutó helyen – az első két helyezett ment tovább a nyolcas döntőbe – már nem sikerült végezni. Ám kezdeti elvárásaikhoz képest így is jól teljesítettek, hiszen főbajnokságuk mellett a rájátszást az ötödik helyen zárták.

 Ezen a szakaszon, melyet elődöntőnek is nevezhetünk, már nem csak új ellenfelekkel kellett szembeszállniuk, hanem a távolabbi csapatok hazai pályájára való rövidebb-hosszabb utazásokkal is meg kellett barátkozniuk. Első körben, a példának okáért, Szigetvárra látogattak, ahol kezdésnek rögtön ellentmondást nem tűrő győzelmet arattak.

Szigetvári KSE – PLER-Budapest II 17-41

A meccsek sűrűn követték egymást a rájátszás első szakaszában, így már másnap hazai pályán szállt ringbe együttesünk. A pécsiek serdülőit fogadták, akik derekasan küzdöttek, ám nem tudtak pontot lopni a mieinktől. Újabb győzelemmel gyarapították eddigi jó teljesítményüket Puskásék.

PLER-Budapest II – Pécsi VSE 35-28

Ezúttal több idejük maradt a pihenésre Viktoréknak, ezért újult erővel vághattak neki a Lőrinci Sportcsarnokban megrendezésre kerülő harmadik fordulónak, melynek keretei között a Bácska gárdája volt a vendégük. Csapatunk lendületét senki sem bírta megtörni, lelkes és harcos fiataljaink zsinórban a harmadik rájátszásbeli találkozójukon tudtak nyerni.

PLER-Budapest II – Bácska SZSE 40-29

Következett egy idegenbeli megmérettetés, amikor is Nagykanizsára látogattak. Másodikszámú serdülő együttesünket az új környezet sem zavarta meg, nem volt kérdés, hogy pontokkal térünk haza. Félidei hatgólos előnyünk tizenötre duzzadt a mérkőzés végét jelző kürtszóig, így újabb pontokat tudhattunk a magunkénak.

Izzó SE – PLER-Budapest II 20-35

Kevesebb, mint egy hét múlva ismét megnézhette Viktorékat a hazai publikum, ezúttal a Szigetvárnak adták vissza a korábbi vendéglátást, hiszen elkezdődött a visszavágók sora. Házigazdaként jól vizsgáztunk azt leszámítva, hogy a győzelemből nem engedtünk, újra felülmúltuk a szigetváriakat.

PLER-Budapest II – Szigetvári KSE 35-20

A rájátszás hatodik fordulójában azonban Pécsre látogattunk, ahol házigazdáink revansra készültek ellenünk, melyet végül sikerült is megvalósítaniuk. Megtört győzelmi sorozatunk, kiütköztek rajtunk a szezon fáradalmai és ez két pontunkba került.

Pécsi VSE – PLER-Budapest II 23-19

Ekkor fiataljaink már nagyban az U14-es nyolcasdöntőt játszva, ismét idegenben léptek pályára, ám a figyelem megosztása már nem ment olyan jól, mint korábban. Megint csak tizenkilenc lőtt gólig jutottunk, mely kevésnek bizonyult a Bácska otthonában, ahhoz hogy nyerni tudjunk. Derekasan küzdve, de alulmaradtunk a hazaiakkal szemben.

Bácska SZSE – PLER-Budapest II 24-19

Az utolsórájátszásbeli összecsapásunkról már előre tudtunk, hogy az idei szezon utolsó OSB mérkőzése is lesz a számunkra, hiszen nem jutunk tovább a döntőbe. Ettől függetlenül, azonban nem volt kérdés, hogy győzelemmel kell véget érnie a szezonnak. A nagykanizsaiak jöttek el hozzánk, fiataljaink pedig egy utolsó előtti erőbedobással – hiszen ekkor még hátra volt két forduló az U14-es nyolcasdöntőből – felülmúlták vendégeinket és győzelemmel zárták a 2016/2017-es OSB bajnokságot. A végső elszámolásban pedig az E-F csoport rájátszásánák ötödik helyén végeztek tizenhárom ponttal, egy ponttal lemaradva a negyedik helyen álló Pécsi VSE mögött.

PLER-Budapest II – Izzó SE 41-15

Csapata serdülő korosztályban nyújtott teljesítményéről Puskás Viktort is kérdeztük, aki röviden összefoglalta nekünk az utolsó etapot és az egész évet:

„Az év elején az elődöntőt, azaz a rájátszást tűztük ki célul és boldogok voltunk, hogy ez sikerült. Sokat utaztunk, de ezt is meg kell szoknia  a srácoknak, hiszen jövőre a kiemelt serdülő bajnokságban állandó lesz az utazás és meg kell tanulniuk meccset játszani egy fárasztó utazás után is. Jó csapatok ellen játszottunk az elődöntőben, többször keményen küzdve sikerült csak nyernünk.Szerintem egy hellyel jobb eredményt is el tudtunk volna érni, de nem bánkódunk emiatt, így is egy kiváló szezon van mögöttünk.Mint mondtam, a szezon előtt az elődöntőbe ‎jutás volt a célunk, illetve,hogy minél jobban fel tudjunk készülni az U14- es bajnokságra. Ha osztályozni kellene az idei OSB szezonunkat négyes osztályzatot kapnának a srácok.”