NEKA ellen folytatjuk

Péntek este újra bajnoki fordulót játszik a PLER-Budapest: Kovács Mihály együttese ezúttal a NEKA otthonába látogat. A találkozón már az új játékosainkkal kiegészülve léphet pályára a csapat – a visszatérő Sinkovits Benjáminnal is beszélgettünk.

Tíz ponttal, a 11. helyen áll jelenleg a tabellán péntek esti ellenfelünk, akikkel szemben az őszi fordulóban hétgólos győzelmet könyvelhetett el hazai pályán a PLER. Csapatunk számára természetesen csak a győzelem az elfogadható eredmény, hiszen ahhoz, hogy a Nyugati csoportot 7 ponttal vezető Dabast utolérje a társaság, a hibátlan mérleg csupán egy a szükséges feltételek közül.

Pénteken azonban már erősebb csapattal léphetünk pályára, hiszen a „második félidőre“ visszatér a PLER-hez Sinkovits Benjámin is.

„Nyáron igazoltam át a Balatonfüredhez, ahol sajnos sérülést szenvedtem, elszakadt a bokaszalagom, így hosszú kihagyásra kényszerültem. Annak érdekében, hogy visszakerüljek a játékba, a klub kölcsön akart adni, hogy több játéklehetőséggel újra fel tudjam hozni magam – mondta el visszatéréséről a PLER-nél nevelkedett játékos. – Ide járok iskolába, ez az anyacsapatom, így nem volt nehéz a döntés, hogy a PLER-hez csatlakozzak. Jól érzem magam itt, ismerős környezetbe tértem vissza, azt hiszem, hamar vissza is fogadtak a többiek. Ez most egy kicsit más, mint korábban, kicsit más a tempó, mint az első osztályban, de jók az edzések, jó a hangulat, én is jól érzem magam itt.“
Sinkovits kölcsönadó klubja, a Balatonfüred ellen még nem léphetett pályára a PLER színeiben, a NEKA ellen azonban már ő is keretben lesz.

„Jó lett volna már az első bajnokin játszani, bizonyítani a Füred ellen, de nagyon várom már a NEKA elleni meccset. Mindenképp a győzelem a cél!“

NEKA – PLER-Budapest

Férfi NB I/B Nyugati csoport, 15. forduló – 2017. február 17. (péntek) 17:00:
Balatonboglár, Urányi János Sportcsarnok. Játékvezetők: Murvai-Buzogány László, Szilvási Gábor

Print Friendly, PDF & Email