NBII: Tízgólos győzelem

NBII: Tízgólos győzelem

U23-as csapatunk magabiztosan őrzi első helyét az NBII-es tabellán, ezúttal a Hatvan együttesét múlta felül 34-24-re.

U23-as csapatunkhoz ezúttal az egyik játékosunk édesapja által irányított Hatvani KSZSE érkezett vendégségbe. Nagyon magabiztosan és határozottan indult a találkozó, nyitott védekezésünk masszívnak és hatásosnak bizonyult, támadásban pedig egyszerű gólokat lőttünk. Különösen Farkas és Fiar lendült bele a gólgyártásba, de a többi pályán lévő társuk sem tétlenkedett, a kapuban pedig Kránitz hozta a tőle már megszokott jó formát. A remek összképnek köszönhetően a félidő derekán már 12-4-re vezettünk. Természetesen még ez sem volt elég Sinkovitséknak, akik tovább növelték a különbséget, a hajrá elején már tízzel vezettünk, amit a szünet kezdetére tizenkettőre módosítottunk.

A második játékrészben teljesen más játékképet mutattunk, védekezésben teljesen szétestünk, egyáltalán nem segítettük Bercza kapus munkáját, sorra kaptuk a gólokat. Támadásban sem igazán remekeltünk, de mivel ott nem ütköztünk akadályba, Vizi és Király sokszor be tudott találni, így nem okozott gondot az előny megtartása, bár nézni is rossz volt csapnivaló védekezésünket. A hatvaniak megtalálták az összes rést a falunkon, amik egyenes utat nyitottak számukra a kapunk felé, így meg tudták kezdeni a fokozatos felzárkózást, de Viziéknek köszönhetően kilenc találatnál közelebb nem jutottak, a végén pedig 34-24-es állásnál szólalt meg a játék végét jelző dudaszó.

DSC_0936o

NBII Északi csoport, felnőtt korosztály, alapszakasz, 20. forduló – 2016. április 30., szombat:
Budapest, Lőrinci sportcsarnok V: Lábadi, Szakatics

PLER-Budapest U23 – Hatvani KSZSE 34-24 (19-7)

PLER-Budapest U23: Kránitz, Vízler 5 (1/1), Farkas T. 3, Tóth P. 4, Sinkovits 5, Kedves, Györkő 2, Fiar 4, Bercza (kapus), Vizi 6, Balogh L., Király A. 4, Tóth M. 1, Konkoly. Edző: Kovács Mihály

Hatvani KSZSE: Horváth R. 7 (4/3), Tihaméri, Nagy G., Major 4, Urbán 5, Veláncsics, Blazsek 4 (3/3), Szarvas 2, Rácz, Péter, Ledacs-Kis, Vass T., Hegedűs 2, Tóth K., Kovács T. Edző: Kedves László

Kiállítások: 8 ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1 ill. 7/6

Edzői szemmel

Kovács Mihály: „Aki a mérkőzést látta, az láthatta, hogy mennyire fontos a védekezés és a kapus együttműködése, hogyan határozza meg az eredményességet. Az első félidőben ez megvolt, Kránitz Zoli nagyon jól védett, a második félidőben nagyon hanyagokká váltunk védekezésben, nem segítették a védők a kapus munkáját, ezért tizenhét gólt kaptunk, aminek egyáltalán nem örülök. A pozitívum az volt, hogy összességében magabiztosan nyertük meg a mérkőzést, de a második félidő egyáltalán nem tetszett.”

Print Friendly, PDF & Email