NBII: Szoros meccs, de vendég győzelem

Ifjúsági együttesünkre NBII-es felnőtt ellenfél várt a Lőrinci Sportcsarnokban a Pénzügyőr személyében. A szoros találkozó végén azonban a vendég publikum örülhetett igazán.

Papp Gergő kapufája nyitotta meg a találkozót, ám hamar választ talált rá ellenfelünk. Így fej-fej mellett haladt a két együttes már kezdetektől fogva. Egyszer mi, egyszer a hazaiak kerültek lépéselőnybe, de egyik gárda sem tudta egy-két gólnál nagyobbra növelni előnyét. A félidő derekán azonban egyre inkább érvényesíteni tudta akaratát a Pénzügyőr, melynek köszönhetően állandósulni látszott kétgólos előnyük. Kapujukban Szász egyre több borsot tört az orrunk alá, míg támadásban egyre többen iratkoztak fel a góllövőlistára. A játékrész vége, tehát a felzárkózás jegyében telt, amit sikerült is megvalósítanunk Tóth Dani és Székely Pista egy-egy találatával újra egál volt az állás, melyet már nem tudott befolyásolni ellenfelünk, így 13-13-as állásnál következhetett a szünet.

A második etapot a Pénzügyőr együttese nyitotta meg, mégis mi kerültünk lépéselőnybe. Kettesével lőttük góljainkat, melynek köszönhetően ellenfelünk kissé megszeppent és háromgólos előnyre tettünk szert. Székely vezetésével magabiztosabban kézilabdáztunk, védekezésünkön is nehezebben talált rést ellenfelünk. Ám vendégeinknek volt még tartaléka, amit az utolsó tíz perchez érkezve fel is használtak. Újabb hibáinkat kihasználva 3-0-s sorozatot mértek ránk, mellyel újra partiba kerültek. A második félidőben fokozatosan durvuló játék minden szempontból adok-kapokká alakult át a hajrában, miközben az eredmény továbbra is döntetlen volt. Az utolsó percben azonban hibát vétettünk, melyet a sporttársak hétméteressel díjaztak, ami még belefért a játékidőbe és befért a kapunkba is. Végül az utolsó pillanatban egy góllal többet lőtt a Pénzügyőr együttese, mely győzelmet jelentett a számukra.

NBII Dél felnőtt korosztály, alapszakasz, 7. forduló – 2017.november 12.,vasárnap:

Budapest, Lőrinci Sportcsarnok V: Obermayer, Vindis

PLER-Budapest U22 – Pénzügyőr SE 27-28 (13-13)

PLER-Budapest: Palasics, Berényi, Holdosi, Tóth D. 2, Székely I. 5 (1/1), Illés 1, Simon 1, Papp 2, Kalmár, Molnár L. 1, Fülöp 1, Homor 8 (4/4), Király A. 1, Gál 1 (1/0), Apró 2, Hutvágner Áron 2. Edző: Laurencz Szabolcs

Pénzügyőr SE: Zsoldos, Varga, Dóra 2, Rakvács 3, Joháczi 2, Bachmann 1, Molnár Á. 3, Bakos T. 6, Szekeres 3, Megyes, Rivasz, Konkoly 2, Komáromi 6 (2/2), Bercza, Szász Zs., Gács. Edző: Kurán István

Kiállítások: 6 ill., 16 perc
Hétméteresek: 6/5 ill., 2/2

Kizárás: Simon Kristóf (PLER-Budapest)