NBII: Nem magabiztos, de győzelem

NBII: Nem magabiztos, de győzelem

Laurenczék ismét az NBII-es felnőtt bajnokság keretei között tartottak itthon pontokat, ezúttal a Gyömrő csapatát múlták felül a Lőrinci Sportcsarnokban.

A vendégek nyitották meg a találkozót, ám összességében a mieinknek állt a zászló, hiszen a kezdő találatra rögvest sorozatgyártásba kezdtek, melynek eredményeképpen már a nyolcadik percben négygólos előnnyel rendelkeztünk. Ekkor, a kezdeti meglepetésből felocsúdva, a gyömrőiek is csatlakoztak a találkozóhoz; újra és újra bevették Merkovszki kapuját.  Ám közben a mieink sem tétlenkedtek, így gólváltással teltek a percek a félidő derekáig. Azonban a tizenhatodik percben visszakaptuk kezdeti rohamunkat; egymást követően ötször talált be ellenfelünk, míg mi csak szemmel követtük az eseményeket. Így az utolsó öt percre erőteljesen megcsappant korábbi előnyünk, csupán egy gól választotta el egymástól a két együttest. A végére összekaptuk magunkat; Holdosi vezetésével visszaállítottuk a kényelmes, négygólos különbséget, mellyel azért könnyebb volt a lelkünk a szünetben.

A második etapot mi kezdtük jobban, Hutvágner Áron érzett rá, melyik is az eredményes játék, majd hozzá csatlakoztak társai is. Ennek köszönhetően egészen a játékrész derekáig nem akadt égető problémánk. Vendégeink derekasan küzdöttek, és ahogy az első harminc percben megtapasztaltuk már, nem szabadot őket egy pillanatra sem szem elől tévesztenünk, ám egyelőre úgy látszott sikerült megtörnünk őket. A tizenötödik percben azonban megint megleptek minket, tétovázásainkat és hibáinkat kihasználva ismét a nyakunkon voltak. Laurencz Szabolcs időt is kért, hogy kicsit rendezze csapata gondolatait, ám elsőre ebből is gyömrői gól született. Kilenc perccel a vége előtt azonban érkezett Tóth Bálint, hogy ismét átlendítsen minket a holtponton; két találatával sikerült példát mutatnia társainak, melynek köszönhetően tudtunk válaszolni a megállást nem ismerő ellenfelünknek. Így négygólos előnyünket már nem tudtuk visszahozni, de két találattal több állt a nevünk mellett a végén, és ez is elég volt a győzelemhez és a két pont itthon tartásához.

NBII Dél felnőtt korosztály, alapszakasz, 17. forduló – 2018. március 25., vasárnap:

Budapest, Lőrinci Sportcsarnok V: Obermayer, Vindis

PLER-Budapest U22 –Gyömrő VSK 28-26 (16-12)

PLER-Budapest U22: Merkovszki, Berényi, Holdosi 5 (2/2), Tóth D. 3, Székely, Papp 1, Molnár L. 1, Kalmár 2 (1/1), Fülöp 1, Homor 2, Király A., Gál 1, Tóth B. 6 (1/1), Apró 2, Khalil 1, Hutvágner Áron 3. Edző: Laurencz Szabolcs

Gyömrő VSK: Baranyai 1, Csajbók 8 (4/4), Csopják 1, Gáspárdy 1, Hegedűs, Lukács 4, Medvedev 2, Réthy 4, Striczki 1, Szabó Zs., Szilágyi 4, Urbán. Edző: Török Réka Erika

Kiállítások: 8 ill., 6 perc
Hétméteresek: 4/4 ill., 4/4

Print Friendly, PDF & Email