NBII: Megtört az idegenbeli átok

Ifjúsági csapatunk Gyömrőre látogatott, ahol NBII-es felnőtt ellenféllel kellett összemérnie az erejét. Az Ignácz Ilona Sportcsarnokban végül vendég győzelem született, így két ponttal tértek haza a mieink.

Fiataljaink nyitották meg a mérkőzés góllövőlistáját, Székely rázta meg a hazaiak hálóját rögtön a kezdést követően. Ám eleinte a gyömrőiek sem tétlenkedtek; minden találatunkra találtak választ, ezért fej-fej mellett haladt a két együttes a találkozó első negyedében. A félidő derekát követően azonban belelendültünk, a sérülésből fokozatosan visszatérő, Tóth Dani vezetésével négy gólt lőttünk zsinórban, mellyel végre el tudtunk szakadni ellenfelünktől. Ám Striczki nem adta fel, így a végjátékhoz érve felzárkóztak a gyömrőiek. Ekkor Homor vette át a stafétát; egy akció góllal és két értékesített bűntetővel pecsételte meg a hazaiak sorsát, ami négygólos előnyt jelentett a számunkra a szünetben.

A PLER-es fiatalokkal tűzdelt Gyömrő kezdte meg a második játékrészt, nagy lendületükre azonban hasonló hozzáállással válaszoltak Laurenczék.  Így a derekasan küzdő hazaiak csupán percek erejéig és csupán csökkenteni tudták a két gárda közötti különbséget, felzárkózásról, egyenlítésről szó sem lehetett. Gál Danihoz Khalil csatlakozott a gólgyártásban, melynek köszönhetően egyre magabiztosabb lett az előnyünk. Striczki ugyan továbbra is ostromolta és gyakran be is vette a kapunkat, egyedül mégsem bírt együttesünkkel. A hajrához érve már tíz góllal vezettünk a Gyömrő gárdája ellen. Az újra akcióba lépő Homorhoz ezúttal Holdosi csatlakozott, esélyt se adva a hazaiaknak a szépítésre, majd Molnár tette fel az „i”-re a pontot, megszerezve harminchatodik találatunkat, beállította a 22-36-os végeredményt. Így végül tizennégy gólos győzelemnek örülhettek és két ponttal térhettek haza fiataljaink.

NBII Dél felnőtt korosztály, alapszakasz, 6. forduló – 2017.november 4.,szombat:

Gyömrő, Ignácz Ilona Sportcsarnok V: Buza, Cseszregi

Gyömrői VSK – PLER-Budapest U22 22-36 (11-15)

Gyömrői VSK: Bauer, Jandsó, Baranyai, Csajbók 1 (2/0), Filipp, Gáspárdy 3, Hegedüs 1, Lukács 1, Medvedev 3, Rohodi 4 (1/0), Sáfrány, Striczki 7 (1/1), Tóth E., Urbán, Szilágyi 2, Szabó Zs.. Edző: Baranyai Pál

PLER-Budapest: Berényi, Palasics, Merkovszki, Tóth D. 5, Székely 5 (1/0), Simon, Papp 1, Molnár 1, Fülöp 1, Homor 6 (2/2), Király 1, Gál 5 (1/1), Apró 2, Khalil 4, Holdosi 5. Edző: Laurencz Szabolcs

Kiállítások: 12 ill., 6 perc
Hétméteresek: 4/1 ill., 4/3