NBII: Kettőből kettő

A Laurencz-csapat idén is megméretteti magát a harmadosztályú felnőtt együttesek között. Második mérkőzésükön a Dunaújváros együttesét fogadták, a végén pedig négygólos győzelemnek örülhettünk.

Az NBII-es felnőtt bajnokság déli csoportjában már egy héttel korábban az Abonyi KC otthonában megkezdték fiataljaink a 2018/2019-es szezont. Az első forduló sem volt zökkenőmentes, hiszen a félidőben még döntetlen volt az állás. Hatvan perc játék után azonban két góllal több szerepelt a nevünk mellett, így két ponttal térhettek haza a mieink.

A második forduló alatt sem volt minden fenékig tejfel; már az elején még nehezítették a dolgunkat a dunaújvárosiak, ám eleinte nem okozott komolyabb problémát az általuk tanúsított ellenállás. Illés Levente irányítása alatt jól muzsikált a csapat, így támadásainkból rendre gól született. Vendégeinknél is akadt azonban vezéregyéniség, Takács Ádám vezetésével egyre feljebb zárkózott a Dunaújvárosi AC. A félidő derekához közeledve 3-0-s sorozatot diktáltunk, melynek köszönhetően pár percig, ismételten megnyugtató távolból szemlélhettük ellenfelünket. Ám az újvárosiak továbbra is kötötték az ebet a karóhoz; újra és újra a nyakunkba lihegtek. Támadásainkkal azonban nem tudtak mit kezdeni, hiszen szélen Ember Szabolcs, középen pedig Khalil Kerim szolgáltatta a pontosabbnál pontosabb befejezéseket. Így a hajráig mondhatni megszilárdítottuk háromgólos előnyünket. Az első etap utolsó öt perce viszont ellenfelünkről szólt, akik részéről a Gelencsér-Márfi duó egyenlíteni tudott, ám Embernek helyén volt az esze és a keze is, melynek köszönhetően végül egygólos hazai vezetésnél következhetett a térfélcsere.

A második játékrészt ez előzőhöz hasonlóan kezdték az együttesek, de ezúttal hamarabb ébredtünk és már az első lehetőséget kihasználva megléptünk ellenfelünk elől. Így a negyvenedik percre négy gólra nőtt előnyünk, melyet ezúttal már megtartanunk is sikerült. A Dunaújvárosiak ugyan keményen küzdöttek, de Laurenczék kétszer nem követték el ugyanazt a hibát. Kátai Ferenc vezetésével a hajráig hétgólosra növelték előnyünket. Ebből még az utolsó öt perc alatt lejjebb tudtak faragni vendégeink, de aggodalomra nem volt okunk, hiszen nálunk is akadt még egy-két találat, mellyel bebiztosítottuk győzelmünket. Így a második forduló után ismét két pontnak örülhetett a Laurencz-csapat.

NBII felnőtt bajnokság, Déli csoport  – 2. forduló: 2018. szeptember 23., vasárnap
Budapest, Pestszentimrei Sportkastély V.: Maródi, Novák

PLER-Budapest U23 – Dunaújvárosi AC 38-34 (20-19)

PLER-Budapest: Bercza, Jónás, Hartai (kapusok), Pallagi, Kátai 7 (2/2), Illés 5, Simon, Dévényi, Ember 6, Sinkó 4, Hadarics 6, Baráth 3 (2/2), Al-Hussein, Khalil 5, Kavin 2 (1/1). Edző: Laurencz Szabolcs

Dunaújvárosi AC: Bősz 1, Csermák M., Takács 7 (1/1), Orbán 6, Szabó T., Borsos R., Vajai 1, Szili, Pilka, Márfi 4, Hibácskó, Domak 4, Gelencsér 4, Szűcs 1, Borsos M. 6. Edző: Csermák Gábor

Kiállítások: 10 ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/6 ill. 1/1

Print Friendly, PDF & Email