NBII: Győzött a Laurencz-csapat

Ifjúsági együttesünk NBII-es felnőtt bajnoki mérkőzésen vett részt Dunaújvárosban, ahonnan végül két ponttal tértek haza.

Fiataljaink határozott játékkal kezdték meg a találkozót; Tóth Bálint vezetésével már az első perctől kezdve uraltuk a pályát és szóhoz sem hagytuk jutni ellenfelünket. Ennek köszönhetően csupán a kilencedik percben tudták megszerezni első találatukat a hazaiak, míg Szabiék addigra már a hatodik góljuknál jártak. Ettől kezdve már a dunaújvárosiak is beszálltak a partiba, de kisebb különbségcsökkentésen kívül mást nem engedélyeztek nekik a mieink. A félidő végéhez közeledve azonban egyre veszélyesebbek lettek a hazaiak, így egyre többször találtak be Merkovszki kapujába. Végül két gól maradt meg korábbi előnyünkből, ebből kellett gazdálkodnunk a második etapban.

A térfélcserét követően vendéglátóink rögvest egyenlítettek, ám lassan, de biztosan választ találtunk rá, így továbbra is lépéselőnyben kézilabdázhattunk. Ekkor azonban már nem tudtunk jobban ellépni az újvárosiaktól; a háromgólos különbség látszott állandósulni. Az első etapban keményen küzdő Székely helyét ezúttal Papp Gergő vette át, így Tóth Bálintnak újabb társa akadt a gólgyártásban. Hozzájuk csatlakoztak a többiek is, így végig magabiztosan kézilabdázott ifjúsági csapatunk és a hajrában sem kellett aggódnunk. Végül négygólos győzelmet arattak Szabiék és két ponttal tértek haza.

NBII Dél felnőtt korosztály, alapszakasz, 10. forduló – 2017. december 3.,vasárnap:

Dunaújváros, Városi Sportcsarnok V: Rozina, Szászfai

Dunaújvárosi AC – PLER-Budapest U22 28-33 (13-15)

Dunaújvárosi AC: Bősz, Busi 3, Takács 3 (3/2), Horváth D. 3, Borsos R. 2, Pilka, Márfi 1, Csermák G. 2, Domak 7 (2/2), Gelencsér 2, Borsos M. 5, Szűcs, Pap N.. Edző: Slett Ferenc

PLER-Budapest: Merkovszki, Holdosi 2, Székely 6, Simon, Zsohár 1, Papp G. 7 (1/1), Kalmár 1, Molnár L., Király A., Gál, Tóth B. 12, Khalil 1, Hutvágner Áron 3, Fülöp. Edző: Laurencz Szabolcs

Kiállítások: 6 ill., 12 perc
Hétméteresek: 5/4 ill., 1/1