NBII: Ezúttal Tökölről hoztak pontokat a mieink

Ifjúsági együttesünk ezúttal Tökölre látogatott, ahol végül sikerült felül múlniuk a hazai csapatot, így két ponttal térhettek haza Lőrincre.

A találkozót Székely nyitotta meg, ám ellenfelünk hamar talált választ első gólunkra. A két együttes fej-fej mellett haladt a mérkőzés elején; egyszer itt-egyszer ott volt azt előny, majd ismét egál lett az állás. Ám túl a játékrész felén lassan, de biztosan elkezdtek szaporodni a hazai találatok, melynek köszönhetően fokozatosan meglépett előlünk a Tököl. A huszonharmadik percben már háromgólos előnyük volt házigazdáinknak, de nem hagyták magukat Laurenczék. Az utolsó percekben dupla annyiszor sikerült megráznunk a tököliek hálóját, mint a nekik a miénket. Így harminc perc játék után ismét csak egy gól előnnyel rendelkezett a hazai gárda. Innen folytatódhatott a találkozó a szünet után.

A második etapot is Székely nyitotta, aki tíz gólig jutott a hatvan perc alatt. Ezáltal rögvest egyenlítettünk, majd Gál révén a vezetést is átvettük. Azonban volt még a hazaiak tarsolyában válasz, melyet nem voltak szégyenlősek elhúzni, így az első tíz percben továbbra is fej-fej mellett haladt a két gárda. A félidő derekán Székelynek társai akadtak, melynek köszönhetően egy 3-0-ás rohammal indítva elkezdték érvényesíteni akaratukat. Ellenfelük pedig nem tudta viszonozni góljainkat, így az utolsó percekhez közeledve háromgólos előnnyel bírtunk. Nem nyugodhattak meg Laurenczék, hiszen a Tököl együttese nem adta fel; újra gólerősen kézilabdáztak, ám mi találatainkat nem tudták meggátolni. Maradt tehát a háromgólos PLER előny a végéig, ami két pontot és győzelmet jelentett a Laurencz-csapat számára.

NBII Dél felnőtt korosztály, alapszakasz, 14. forduló – 2018. március 1., csütörtök:

Tököl, Sportcsarnok V: Kovács, Wenzel

VSK Tököl – PLER-Budapest U22 21-24 (13-12)

VSK Tököl: Jakab I., Varga T., Szrnka 1, Sárácz, Balázs 7 (1/1), Balla, Bányai 2, Beszkid 1 (1/1), Félegyházi 2, Koncsár, Mihályfi, Pataki 1, Balogh A. 4 (1/0), Jakab D. 2, Kiss I. 1. Edző: Pinizsi Zoltán

PLER-Budapest U22: Palasics, Berényi, Székely 10 (3/3), Illés 2, Simon, Zsohár, Papp G., Kalmár, Molnár L. 2, Király A. 2, Gál 5 (1/1), Tóth B. 1, Khalil 2, Hutvágner Á.  Edző: Laurencz Szabolcs

Kiállítások: 10 ill., 8 perc
Hétméteresek: 3/2 ill., 4/4

Print Friendly, PDF & Email