Nagy arányú vereség a Liga Kupában

Nagy arányú vereség a Liga Kupában

Kedden este a Vác együttesét fogadtuk a Lőrinci Sportcsarnokban, ahol a vártnál nagyobb vereséget szenvedtünk a Liga Kupa-találkozón.

Nem sok pihenője akadt a PLER-nek a szombati bajnokit követően, hiszen kedden már újból pályára lépett a csapat, ezúttal a Liga Kupában. Ellenfelünk az a Vác volt, amely tavaly a felsőházba küzdötte magát, s amely bár idén szerényebb eredményekkel operál eddig, így is kimondható, hogy jobb játékerőt képvisel. Vendégeink számára abszolút presztízs értékű volt a találkozó, hiszen a közelmúltban edzőváltáson átesett alakulat több, korábbi PLER-es játékost tudhat soraiban, s mindezidáig ez egy különösen jó hangulatot adott minden összecsapásnak a felek között. Kedden azonban átszaladt rajtunk a Vác, rengeteg hibánkat kihasználva egy nagy arányú vereségbe kényszerített bele minket élvonalbeli ellenfelünk.

A találkozó első 15 percében még egy egész élvezhető kézilabdát láthatott a közönség: a 14. percben még egál állt az eredményjelzőn. Farkas góljával mi szereztük meg a lépéselőnyt, s 3-1-re (4.p.), majd 4-3-ra (10.p.) is vezettünk az első percekben. Úgy tűnt ekkor, hogy az előző Liga Kupa-meccsekhez hasonlóan egy szép helytállásban bízhatunk az élvonalbeli ellenfelünkkel szemben.

lk_1f_pler-vac_belso_161129

Az 5-5-ös egált követően azonban Lendvay góljával átvette a vezetést a Vác (5-6 – 14.p.), ezután pedig jött egy olyan periódus a mérkőzésen, ami valószínűleg rémálmainkban kisért majd minket egy ideig. Kilenc percen át ugyanis nem tudtunk gólt lőni Vitárisnak, s a támadásban ejtett hibáinkból rendre lefordult rólunk az ellenfél, könnyű gólokkal eldöntve ezzel a találkozót, gyakorlatilag már a 20. percre. Nyolcgólos hátrányt szedtünk össze ezalatt a rövidzárlat alatt (5-13 – 22.p.), s bár nem sokkal Kovács Mihály második időkérése után sikerült felocsúdni ebből az állapotból, a szünet előtt már nem tudtunk közelebb férkőzni a vendégekhez. Vizi unta meg végül a gólcsendet, ám góljainkra akadt mindig egy váci válasz (9-16 – 27.p.), Ménfői találataival pedig tovább nőhetett a különbség, amely tízgólos differencián állt meg a félidőre (10-20).

Egy ilyen etapot követően érdemi változásban nem, csak a szépítésben reménykedhettünk a második 30 percben. A szünetbéli fejmosást követően Vizi vitte a hátán a csapatot – persze képletesen, ami a gólgyártást illeti. A végül 8 gólig jutó átlövőnknek köszönhetően sikerült ezt a tízgólos különbséget a 37. percig megtartani, ezután azonban kétszer is állt 13 gól a két csapat között. Az addigra lendületbe került Vác először Popovic révén a 40., majd később az 55. percben is tovább tudta fokozni előnyét, köszönhetően elsősorban Vasicnak, aki a meccs során tízszer tört borsot az orrunk alá. A hajrában Vizi és Zelei által még szépíteni tudtunk, ám a kimaradt büntetőnket követően Pavlovic még egyszer, utoljára be tudta venni Tóth Norman kapuját, s ezzel beállította a 12 gólos különbséget a végére.

A vártnál nagyobb arányú vereségünkből ismét gyorsan fel kell állnia a csapatnak, hiszen pénteken már azt a Pécset fogadjuk hazai pályán, amely mindössze egy ponttal áll mögöttünk a bajnoki tabellán.

Liga Kupa, 1. forduló – 2016. november 29., kedd:
Lőrinci Sportcsarnok. V: Paska Dániel, Vastag Sámuel

PLER-Budapest – Váci KSE 24-36 (10-20)

PLER: Kránitz, Tóth N. (kapusok) – Tóth B. 1, Tóth P. 1, Balogh L. 2, Gigler 1, Kedves, Zelei 3, Vízler 3, Bordács, Király, Konkoly, Györkő, Vizi 8, Farkas 5. Edzők: Laurencz Szabolcs, Kovács Mihály
Vác: Vitáris, Drissi (kapusok) – Vasic 10, Topic 2, Popovic 6, Törteli 2, Ménfői 6, Császár, Tyiskov 1, Lendvay 3, Czene 2, Chychykalo, Pavlovics 2, Koller, Hantos. Edző: Gúnya Péter
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3