KSB: „…még a tanulási fázisban vagyunk…”

Első osztályú serdülő csapatunk edzőjével, Hutvágner Istvánnal beszélgettünk új csapatáról és új kihívásaikról.

Fiataljaink számára kezdetét vette szeptemberben az első osztályú serdülő bajnokság is, melynek Keleti csoportjában veszik sorra ellenfeleiket a srácok. Egy hónapja menetelnek Hutvágnerék, ennek alkalmából kérdeztük Hufit.

Mondhatni, új a csapatod és számukra új a bajnokság. Hogy sikerült a felkészülésetek, milyen a csapat, illetve mi az idei év célkitűzése a számotokra?

„Jól sikerült felkészülésen vagyunk túl. Innen-onnan jöttek a gyerekek, de azért a zöme Viktor tavalyi bajnokcsapatából érkezett. Mellettük Maxi serdülő csapatából is érkezett három-négy fiú, és hozzájuk igazoltunk három új játékost. Jó kis közösség kovácsolódik itt össze. Jelen pillanatban még a tanulási fázisban vagyunk, egymást tanulgatjuk, én őket, ők engem. Szokjuk egymást, az utazást, az új kihívást. A gyerekbajnokságban mindenkinek kellett játszani, itt nem kell mindenkinek pályára lépni, itt ki kell érdemelni, hogy valaki játszhasson, meg hogy pályára kerüljön, de azt gondolom, hogy szépen meg fogják tanulni. A két bajnokság közötti legnagyobb különbség szerintem az, hogy ezek zöme 2001-es csapat, nálunk pedig véletlenül sincs 2001-es születésű, mert nem hozzuk vissza őket, nálunk nem ez a cél. Úgy, hogy az hogy idősebbek között kell helytállni, a PLER névhez méltóan kell viselkedni, nem lehet kikapni egy bajnokságban tízszer-tizenkétszer, hanem a meccsek zömét igenis meg kell nyerni. Jelen pillanatban ezzel küzdünk, hogy itt mindenkinek hozzá kell tennie a sajátját, itt már nem viszi el a mérkőzést öt tehetséges gyerek, mint ami egy gyerekbajnokságban még bőven elég volt. Nyílván itt már mások az elvárások, de azt gondolom, hogy jó úton haladnak. Egy teljesen új játékot kellene, hogy megtanuljanak a fiúk. Nekem is egy kicsit vissza kell szokni ehhez, az úgymond gyerek kézilabdához. Nem tudom, milyen erősségű csapatokkal játszottunk, szerintem inkább a vége felével. Nem vagyunk sokan, darabszámra mondjuk igen: huszonegyen vagy huszonhárman, de összességében jelen pillanatban olyan, aki ezt érti, tudja, egyelőre öt-hat ember van, de azon vagyunk, hogy mindenki megtanulja. Ez kinek gyorsabban megy, kinek lassabban. Talán a legfiatalabb csapat vagyunk a mezőnyben, nem játszatunk vissza 2001-est, ráadásul a kezdőnkben van három 2003-as is, tehát még a 2002-es, 2003-asok között is azt mondom, hogy inkább a hármasok viszik a prímet. Szerintem nem leszünk rossz csapat, idén ezért nem várjuk magunkat teljesen előre, de ha véletlenül oda tudunk kerülni, és úgy fejlődünk, akkor nyílván nem vagyunk ellene, hogy esetleg egész elől végezzünk. Egyelőre menetelünk, néha döcögősen, néha keservesen, de úgy látom, hétről-hétre jobbak vagyunk.”

Hutvágnerék eddig jól veszik az akadályokat, hiszen négy mérkőzésből négyszer tudtak győzni. Az orosházi fiatalokkal kezdtek itthon, akik ellen magabiztosan tudtak nyerni, majd idegenben is kipróbálták magukat; Kecskeméten múlták felül a hazai együttest. Ezután ismét a Lőrinciben léptek pályára a DEAC gárdája ellen, ekkor is itthon tudták tartani a két pontot. Végül pedig Ceglédre látogattak, ahol nem fért kétség a vendég győzelemhez. Így a tabella második helyén állnak nyolc ponttal, ám szoros a mezőny, hiszen rajtuk kívül az első helyen álló szegedieknek, a harmadik helyen lévő békésieknek és a negyedik helyen tanyázó dabasiaknak is nyolc pontja van.

PLER-Budapest – Orosházi FKSE-LINAMAR 27-17

KTE-Kecskeméti Sportiskola – PLER-Budapest 23-26

PLER-Budapest – DEAC NK KFT 19-14

Ceglédi KKSE – PLER-Budapest 10-26

Mondhatni, számodra is új a megmérettetés. Milyen érzés újra egy utánpótlás csapat élén állni?

„Tavaly is részt vettem az utánpótlás munkában, de nyilván egy kicsit más szerep volt, nem napi szinten. Jól esik, jó érzés újra egy csapat élén állni. Azt gondolom, egy kicsit okosabb lettem, jobban tudom, hogy mit kell megtanulnia egy játékosnak, hogy jó felnőtt kézilabdázó legyen. Viszont valószínűleg egy kicsit türelmetlenebb vagyok, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy én gondolom, hogy menniük kellene, ezért tanulgatjuk egymást a fiúkkal. Egy felnőtt játékosnak egyszer-kétszer elmond valamit az ember, általában megérti. Itt nyilván rengeteg sulykolás, gyakorlás révén jutunk egyről a kettőre. Ám kifejezetten élvezem a munkát, talán ők nem annyira, de azt gondolom, ez nem baj. Megmondtam nekik, hogy én az edzésen nem nagyon tűrök el ellentmondást. Az életben lehet velem bármit csinálni, de ott igenis egyetlen egy cél van, hogy ők napról napra jobb játékosok legyenek, aki tesz érte, az szerintem jobb játékos lesz, aki nem, mivel elég sokan vagyunk, az le fog morzsolódni.  Ám nyilván nem ez a cél, hanem hogy mindenki a tudása legjavát próbálja meg kiadni magából. „