Következő állomásra készülve

Következő állomásra készülve

Szerdán rendkívül fontos két pontot szerzett a PLER a rájátszás 5. fordulójában, amellyel előrébb léphetett a tabellán, a tartós sikerhez azonban a következő mérkőzéseken is jól kell teljesíteni.

Kéthetes bajnoki szünet után vágott bele újból a pontvadászatba a PLER-Budapest, amely a rájátszás 5. fordulója után 4 győzelmet könyvelhet el a kiesés ellen folytatott harcban. Sok pihenője nem akadt azonban a fontos, Cegléd elleni mérkőzést követően, hiszen szombaton már a Mezőkövesdet fogadja a csapat hazai pályán.

„Egészségügyileg és lelkileg is rendben vannak a srácok – mondta Hutvágner István a pénteki tréningen, utalva rá, hogy a szerdai, szoros győzelmünk újabb löketet adhat a csapatnak. – Pontosan tudjuk, hogy ezek az idegenbeli sikerek csak akkor érnek valamit, ha a ránk váró két hazai meccset is sikerül megnyernünk. Ezekkel a pontokkal utolérnénk a mezőnyt és ismét teljesen nyílt lenne a bennmaradás kérdése. Tisztában vannak ezzel a fiúk is, mindent megteszünk azért, hogy ez a két hazai meccs sikerrel záruljon.“

Ezen a két hazai találkozón pedig a közönségre is számítunk természetesen, hiszen az MKSZ másodfokú döntése értelmében ez a két találkozó nem lesz zártkapus.

PLER-Budapest – Mezőkövesdi KC

K&H férfi kézilabda liga, Rájátszás a 7-14. helyért, 6. forduló – 2016. április 23. (szombat) 18:00
Lőrinci Sportcsarnok. Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál

Print Friendly, PDF & Email