Kiemelt U14: Nyolc között a csapat

A Kiemelt U14-es gyerek bajnokság Keleti csoportjának felsőházi küzdelmei véget értek, melyet a Puskás-együttes a tabella első helyén zárt.

Az első kört követően a négy kiemelt csoport első négy helyezettjét nyugati és keleti csoportként vonták össze nyolc-nyolc csapatra. Viktorék a keleti csoport felsőházában folytatták a küzdelmeket hét másik gárda társaságában, akik közül csak az újonnan jött ellenfelek ellen kellett oda-visszavágót játszaniuk. Régi ellenfeleink (Budapesti Honvéd SE, Gyömrő VSK, Gyöngyösi KK) elleni eredményeinkkel a zsebünkben indulhattak neki ennek az etapnak. Emellé új kihívóinktól a Debreceni SC-SI-től, a Pick-Vegaalgától, a Kecskeméti Sportiskolától, a Törökszentmiklósi KE-től még összesen tizenhat pontot szerezhettünk. Nem is akadt problémánk ezen győzelmek begyűjtésével, hiszen többnyire nagyarányú, magabiztos győzelmet tudtunk aratni. A négy vidéki helyszínen találkoztunk ellenfeleinkkel, akik nem okoztak nekünk meglepetést, egyetlen egyszer forgott veszélyben a veretlenségünk. A szegediek ellen második találkozásunk alkalmával csupán egy góllal tudtunk nyerni, ám a félidőben ekkor is ötgólos előnnyel bírtunk. A végjátékban azonban rohamot indított ellenünk a Pick, így hajszálhíján, majdhogynem megfosztott minket két ponttól. Végül nyertünk és többször már nem is adtunk lehetőséget senkinek, hogy efféle álmokat szövögessen. Így összesítésben tizennégy mérkőzést követően tizenhárom győzelemmel és egy vereséggel a hátunk mögött, huszonhat pontot gyűjtve, a tabella első helyéről jutottunk tovább a legjobb nyolc közé.

PLER-Budapest – Debreceni SC-SI 33-11

Pick-Vegaalga – PLER-Budapest 16-22

PLER-Budapest – Pick-Vegaalga 22-21

Debreceni SC-SI – PLER-Budapest 17-27

Kecskeméti Sportiskola – PLER-Budapest 15-28

PLER-Budapest – Törökszentmiklósi KE 32-20

Törökszentmiklósi KE – PLER-Budapest 17-28

PLER-Budapest – Kecskeméti Sportiskola 27-15

A döntő lebonyolítása itt is változik, hiszen az eddig megszokott kétnapos nyolcasdöntő helyét oda-visszavágós, négy helyszínen megrendezésre kerülő fordulók veszik át. Nem lesz különleges a számunkra, hiszen szeptember óta ilyen rendszerben játszik a csapatunk. Kelet és nyugat eddig legjobbnak bizonyult négy együttese találkozik a döntőben, ám ezúttal is csak az újonnan érkezőkkel kell összemérnünk tudásunkat, azaz a nyugati régió legjobb négy gárdája vár ránk az FTC KN KFT-Allimax, az Éles KISE, a Győri FKKA I és a Budaörs I személyében.  Eddigi eredményeink alapján pedig a tabella második helyéről rajtolhatunk, tíz pont birtokában, mely kétpontos hátrányt jelent az első helyet, tizenkét ponttal, eddig veretlenül, bérlő FTC KN KFT-Allimax csapatával szemben. Mögöttünk az Éles KISE együttese áll, nyolc ponttal a harmadik helyen.

Április 8-án, szombaton kezdenek Viktorék. Az első fordulónak a budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és strand ad otthont, ahol a hazaiakkal és a győriekkel találkozunk:

09.00 PLER-Budapest – Budaörs I

11.00 Győri FKKA I – PLER-Budapest

Hajrá PLER!!!

Print Friendly, PDF & Email