Junior: Ötgólos győzelem Battán

Junior: Ötgólos győzelem Battán

Junior csapatunk számára még tartogatott feladatot a vasárnap este, ugyanis Százhalombattán kellett ringbe szállnia a két bajnoki pontért. Az akadályt sikeresen vették a fiatalok, akik 31-26-ra győzték le vendéglátóikat.

Ha bajnoki hétvége van, akkor nincs mese, juniorjaink az NBII-es forduló másnapján újra buszra szálltak és indultak is Százhalombattára, hogy az NBI/B junior mérkőzésen is bizonyítsanak. Nem indult túl nagy elánnal a találkozó, az első percek leginkább arról szóltak, hogy a két csapat hogyan térképezi fel az erőviszonyokat a pályán. Éppen ennek az ismerkedésnek köszönhetően a nyolcadik percben még csak 2-2 volt az állás, de Ferenczy és Benczenleitner pillanatok alatt kétgólos előnyhöz juttatta csapatát, ám sajnos ennek nem sokáig örülhettünk; a hazaiaknak sem kellett sok idő az egyenlítéshez. Fej-fej mellett haladt a két gárda, hol az egyik, hol a másik vezetett egy találattal, nálunk Rózsa szolgáltatta az alaphangot védekezésünknek, támadásban pedig Illés is feliratkozott a góllövők listájára. A huszadik perctől azonban egy kisebb fajta hullámvölgybe került a csapat, sorra durrogtattuk a pontatlan lövéseket és ajándékoztuk oda a játékszert a hazaiaknak, aminek meg is lett az eredménye, öt perc alatt öt találatot kaptunk, míg mi elhibáztunk egy büntetőt. Szerencsére azonban nem kellett sokáig várni, Tóth Bálint érkezett a pályára (és lett is hangadó), az ő vezetésével a négy perc alatt összeszedett négygólos hátrányunkat szintén négy perc alatt ledolgoztuk, így a szünetben 13-13-as állásnál mehettünk pihenni az öltözőbe.

A második játékrész első két perce Tóth Bálintról szólt, aki három egymást követő találat segítségével adott ízelítőt a repertoárjából. Baranyai értékesített hétméteresével együtt három perc alatt négygólos különbséget alakítottunk ki, ami megfelelő alapot adott mindenkinek a folytatásra. Ugyan a battaiak is kezdtek magukhoz térni a kezdeti meglepettségből, ám minden találatukra akadt válaszunk, még a büntetőket is egymás után értékesítették a csapatok. Támadásban ekkor Illés kapott szárnyra, aki felváltva lőtte a gólokat Holdosival. A hazaiak természetesen azon fáradoztak, hogy minél többet le tudjanak faragni a különbségből, azonban nem könnyítettük meg szegények dolgát, ugyanis továbbra sem voltunk veszélytelenek a kapura. A játék vége előtt két perccel Homor és Tóth Dani találatával fejeztük be a gólgyártást, a battaiak még ugyan egyszer be tudták venni Bauer kapuját, de ez csak arra volt elég, hogy beállítsák a 31-26-os végeredményt.

cikk

NBI/B junior korosztály, alapszakasz, 8. forduló – 2016. november 13., vasárnap:
Százhalombatta, Városi Szabadidő Központ V: Maródi, Novák

Százhalombattai KE – PLER-Budapest 26-31 (13-13)

Százhalombattai KE: Bogdán N. 3 (2/2), Palkó 4, Pap G., Koncsár 3, Elek J., Nyeste, Áldott 1, Elek D., Smid 1, Balogh B., Veres M. 3, Fekete 5, Cseh 3, Gyöngyösi 1,Vidovenyecz 1, Szokoli 1. Edző: Kovács Gergely

PLER-Budapest: Rózsa, Bauer (kapusok), Dinawi 1, Benczenleitner 4, Homor 3 (1/1), Illés 4 (1/0), Zsolnai 2, Ferenczy 2, Tóth B. 6, Holdosi 4, Medvedev 1, Baranyai 3 (3/3), Tóth D. 1, Borza, Czopf, Papp G. Edző: Penszki Gergely

Kiállítások: 6 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 5/4

Print Friendly, PDF & Email