Junior: Nyolcgólos győzelem a Tata ellen

Junior: Nyolcgólos győzelem a Tata ellen

Vegyes összetételű junior csapatunk negyven perc szoros küzdelem után végül nyolcgólos győzelmet aratott a Tata ellen.

Elég széles skálán tudott mozogni Penszki edző fantáziája, amikor a Tata elleni játékoskeretet tette össze, hiszen felnőtt, junior és serdülő csapatunk tagjai között is akadnak olyanok szép számmal, akik pályára léphetnek az NBI/B junior bajnokságban. A találkozó első perceiben csak kóstolgatta egymást a két fél, Tóth Bálint és Gál is tudott válaszolni ellenfelünk találataira, majd kettesével történt gólváltás. A félidő derekán kerültünk először lépéselőnybe, amikor 8-8-as állás után Apró és Homor találataival elléptünk néggyel. Ebben a szakaszban nem csak támadásban, hanem védekezésben is eredményesek voltunk; Medvedev hatékony megállító faultjai nem egyszer vették el a tatai támadók kedvét a gólgyártástól. Amikor már azt hittük, hogy megnyugodhatunk, akkor újra jöttek a vendég-rohamok, méghozzá sorra egymás után, így újra csak egy volt a különbség, amit meg is tartottunk a szünetig.

A második játékrész rögtön az egyenlítőtalálattal kezdődött, majd Apró és Györkő igyekezett újra előnyt kovácsolni a helyzetekből. Nagyon nehezen boldogultunk harcos ellenfelünkkel, ám a tizenkettedik perc meghozta az áttörést; Apró és Homor vezetésével egy 7-0-s rohamot diktáltunk nyolc perc alatt. Rózsa brillírozott a kapuban, így eléggé letörte a tataiak kedvét, ám mégsem annyira, hogy feladják a gólszerzésre tett kísérleteket. A második félidőben pályára léptek a serdülők is; Simon és Mihályi két-két, Székely pedig egy találattal csatlakozott az első félidőben két gólt szerző Kalmárhoz. A különbség hat gólon stagnált a végéig, amit az utolsó percben Benczenleitner és Rózsa kapus góljai növeltek meg nyolcra, 33-25-re nyertünk.

NBI/B junior korosztály, alapszakasz, 19. forduló – 2017. március 17., péntek:
Budapest, Lőrinci sportcsarnok V: Kovács, Turák

PLER-Budapest – Tatai AC 33-25 (15-14)

PLER-Budapest: Bauer, Rózsa 1 (kapusok), Kalmár 2, Tóth B. 3, Apró 5 (2/1), Homor 4, Benczenleitner 1, Medvedev 3, Gál 3, Györkő 4, Simon 2, Mihályi 2, Székely I. 1, Dinawi 1, Czopf 1, Cseho. Edző: Penszki Gergely

Tatai AC: Lévai 3 (2/1), Csics 3 (2/1), Magyar, Bichaker, Zeőke-Szőke, Lovász, Becze 1, Orbán 1, Kozma 2 (1/1), Matuszka 3 (1/1), Szakács B., Sztankovics 1, Hunyadvári, Miklós 5, Neukum 6. Edző: Márton Ádám

Kiállítások: 10 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1 ill. 6/4

Print Friendly, PDF & Email