Junior: Két pont a zsebben

Junior: Két pont a zsebben

Penszki Geri junior csapata tizenhét gólos győzelmet könyvelhetett el az NBI/B junior bajnokság nyugati csoportjának aktuális fordulójában.

Junior csapatunk három hét szünet után lépett pályára az NBI/B-s junior bajnokságban, kihívójuk ezúttal az Alba-MÁV-Előre fiataljai voltak. Király találatával már az első percben elkezdtük áldásos tevékenységünket, a gólgyártást, védekezésben pedig Rózsa kapussal nem jutott dűlőre ellenfelünk. Királyhoz Papp, Dinawi és Baranyai is csatlakozott, így a nyolcadik percben megnyugodtunk kicsit, hogy nincs itt ok az aggodalomra, 6-3-ra vezettünk. Jött is a kis hidegzuhany, ugyanis ellenfelünknek mindössze három perc kellett ahhoz, hogy elsöpörje az addigi munkánkat. A felzárkózásuk után Benczenleitner találatának köszönhetően a lépéselőny nálunk maradt, azonban igencsak szoros percek következtek, sőt, a félidő hajrájának kezdetén még a vezetést is átvették a fehérváriak. Szerencsére Apró is megérkezett a játékba, az ő vezetésével szereztük vissza előnyünket, amit már ki sem engedtünk a kezünkből a szünetig, 15-13-as állásnál mehettek a csapatok az öltözőbe.

A második játékrészt Homor nyitotta, majd öt percig felváltva estek a gólok. Ezután kicsit „bekeményítettünk”, védekezésünk szilárd falként tornyosult Merkovszki kapus előtt, aki a falon átjutott kevéske labdát magabiztosan hárította. Sorra szereztük a labdákat is, amikből indulni tudtunk, felváltva szerezték játékosaink a találatokat. Vendégeink (a kevés létszámukból adódóan) fáradni látszottak, a mieink pedig kegyetlen hangulatban voltak, így Homor vezetésével kíméletlenül szórták a gólokat. Ellenfelünk edzője ugyan megpróbálta időkéréssel rendezni a sorokat, ám az egyperces pauza sem volt hatással lelkes fiataljainkra, akik onnan folytatták, ahol a dudaszó megszólalása előtt abbahagyták. Az utolsó negyedóra sem tartogatott meglepetéseket, mindössze annyi izgulnivalónk volt, hogy végül milyen arányú lesz a győzelmünk. Végül 41-24-re nyertünk.

NBI/B junior korosztály, alapszakasz, 23. forduló – 2017. április 23., vasárnap:
Budapest, Lőrinci sportcsarnok V: Morvai, Sipos

PLER-Budapest – Alba-MÁV-Előre 41-24 (15-13)

PLER-Budapest: Rózsa, Merkovszki (kapusok), Apró 6, Dinawi 3, Gál 3, Baranyai 3 (3/2), Trekoványecz 3, Papp G. 2, Illés, Benczenleitner 2, Homor 6 (1/1), Györkő 6, Király A. 3, Medvedev 1, Czopf 3. Edző: Penszki Gergely

Alba-MÁV-Előre: Csermák, Horváth B. 2, Major 6, Bicskei 2, Boleraczki 1, Nida, Katona 9 (2/2), Kovács K., Harsányi D. 2 (1/1), Zsákovics, Tóth Cs., Urbán 2. Edző: Gachovetz Tibor

Kiállítások: 4 ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3 ill. 3/3

Print Friendly, PDF & Email